3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. október 2. | Jam

Chelsea Grin bontja szét a Dürert

Copyright:

2018. október 4-én egy hamisítatlan deathcore/metalcore ünneppel kecsegtet a Dürer kert, ugyanis a Chelsea Grin mellé olyan bandákat hoznak nekünk, mint az Oceano, a Kublai Khan és az Enterprise Earth. Súlyosságból és fülcsengésből nem lesz hiány, a törött csontokat meg majd megoldja a baleseti!

Júliusban új énekessel és némileg megcsappant létszámú felállással hozta ki legújabb lemezét az amerikai deathcore egyik alapcsapatának számító Chelsea Grin, az Eternal Nightmare pedig még engem, a műfaj egyértelműen szkeptikus figyelőjét, is meggyőzött, hogy Tom Barber leigazolása zseniális húzásnak bizonyult. Nem mellesleg Stephen Ratishauser előlépése egyetlen gitárossá is egészen jót tett az egész bandának, úgyhogy én baromira várom a földbe döngöléseket élőben is. Természetesen a többi csapatra sem lesz panasz, hiszen az Oceano és a Kublai Khan már rutinosnak számítanak a műfajban és az ezt élő rajongók körében, az Enterprise Earth pedig kíváncsiságra adhat okot, hiszen egy fiatal bandáról beszélünk, akik most járnak majd először hazánkban.

Jegyeket 5000 Ft-ért vásárolhattok ma este 11-ig a Dürer Kertben, illetve a koncert napjáig a CD Pincében. Online jegyeket pedig a TIXA rendszerében szerezhettek be itt. A koncert napján egy ezrest ugrik az ár, akkor már 6000 Ft lesz a behopp, de négy ilyen bandáért a fejenként 1500 Ft-os ár talán már nem is hangzik annyira szörnyen. Jegy még van, a beszerzés módja rátok van bízva, de én a helyetekben nem hezitálnék!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky