3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2018

2018. július 22. | Bea

Lipstick Vogue Arctic Monkeys módra Elvis Costello gyógyulásáért

Copyright:

Hogy mit keresett Elvis Costello híres Lipstick Vogue-ja az Arctic Monkeys koncertjén? Szolidaritásból és mielőbbi gyógyulásra  buzdítás céljából adták elő Alex Turnerék a „rúzsos” számot, reflektálva annak megálmodója bejelentésére: Elvis Costello ugyanis nemrég tudatta rajongóival, hogy éppen egy rosszindulatú daganat eltávolítása utáni műtétből lábadozik. Jobbulást kíván neki az Arctic Monkeys és mi is!

A héten lépett fel az Arctic Monkeys Lyonban, a Théâtre Antique de Fourvière-ben, ahol saját számaik mellett Elvis Costello & the Attractions’ “Lipstick Vogue” című számát is előadták a koncert során. Az együttes frontembere, Alex Turner maga ajánlotta a dalt a gyógyuló zenésznek: „Merci beaucoup (vagyis nagyon köszönjük) – halljuk ezt most Elvis Costello-ért!”

 

 

2011-ben egyébként már volt alkalma a banda énekesének Lipstick Vogue-ozni, akkor ugyanis magával Costello-val adta elő a népszerű dalt New Yorkban. Van esély rá, hogy Budapesten is sor kerül a különleges feldolgozásra, hiszen mint már jól tudja és várja mindenki, jön az Arctic Monkeys a Szigetre! Reméljük, addigra Elvis Costello is jobban lesz!

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. augusztus 16.

Ki a szararc: az Artic Monkeys, vagy a közönsége?

Kíméletlen leszek! Előre is elnézést kérek mindenkitől, aki bírja az Arctic Monkeys-t (úgy értem, a Szigetes fellépésüket átélve is szereti őket), és attól is, aki magára veszi, hogy ő volt a bunkó a közönség soraiban. De totál antipatikus hangulat jött a színpadról is, meg a hallgatóságból is. Ilyen lehangoló és steril Sziget eseményen én még nem voltam. Hát, ez is megtörtént… Mentem, láttam, megbántam, hogy Arctic Monkeys-on voltam a Szigeten. Tovább

2018. augusztus 15.

Már a jövő évi Szigetet szervezik

Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három teltházas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet. Tovább

2018. augusztus 13.

Sziget túlélő kisokos harmincasoknak

Sziget, szabadság, óriás bulik, napkelte a partról, Fényezés még alvás előtt is. És még folytathatnánk. Mind szuper élmények, melyeket minden porcinkánk kíván, de előbb-utóbb a test sajnos apránként lázadni kezd ellenük. Ha Te is imádod a Szigetet, és elképzelhetetlennek tartod a nyarat nélküle, de Te is elmúltál már 30, és nem bírod olyan jól a bulizást és a nomád szigetlakóskodást, mint régen, a cikkünk bizony Neked szól! Íme tíz plusz egy tipp, amiknek csak némelyike és csak kicsit ciki, ellenben hálás leszel értük nemcsak másnap, de már aznap is. Tovább

2018. augusztus 12.

Teltházas volt a szombat a Szigeten

A Mumford and Sons és megannyi más program teltházat hozott össze a Sziget szombati napján, 90 ezren voltak a fesztiválon, köztük Sacha Baron Cohen, azaz Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke jönni szórakozni Sziget Fesztivál. Tovább

2018. augusztus 12.

Vigyázat! Betörtek a Szigetre a csipkék és a csillámok

A Szigetet mindig is imádni fogjuk, de azért azt sajnáljuk, hogy olyanok is megszerették, akiknek talán mégsem kellene. Szomorúan fedeztük fel, hogy mostmár olyanok is jelen voltak, sőt, szinte inváziószerűen, csapatokban igázták le a Szigetet, akiknek eddig más fesztiválokon volt a fellelhetőségi helyük. Hogy kik ők? Nem tudjuk mi sem, mert az arcuk nem igazán látszott a rákent kilónyi csillámportól, ellenben a mellük minden szögből megtekinthető volt a pókháló vékonyságú csipkemelltartóknak köszönhetően, természetesen póló helyett/nélkül viselve. Oké, lehet, hogy öregesen hangzik, hogy ezeket kritizáljuk, de a Sziget eddig nem a csillogásról és a villantásról, hanem a zenei élményről, bulikról, társaságról szólt. Mindegy, azért a fókuszt nekünk sikerült ott tartanunk, ahol kell! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky