3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. július 19. | Jam

A művész benned él - Hoobastank – Push Pull

Copyright:

Hoobastank – Push Pull (2018) | Pályafutásának huszonnégy éve alatt mindössze hatodik nagylemezénél jár a kaliforniai banda, tehát nem a legtermékenyebb, ám annál igényesebb rockzenekarról beszélhetünk. Az igényesség a mostani albumra is megmaradt, ilyen szempontból nem köthetünk bele a dologba, viszont rockbandának nevezni Doug-ékat már igencsak erőteljes lenne.

Nálam a Fight Or Flight hat évvel ezelőtt közel került az év legjobb lemeze címhez, ugyanis egy olyan alternatív rockalbum volt, ami tele volt érzelmekkel, ötletes dalszerkezetekkel és nagybetűs Slágerekkel (This Is Gonna Hurt, Magnolia, Incomplete, No Win Situation, Can You Save Me?...). De természetesen nem végig pörgött ilyen magas fordulatszámon a banda sláger-gyára, hiszen a selftitled debütlemez és a The Reason után jött két, kicsit középszerűbb alkotás, maja a már említett FoF visszahozta a lelkesedésemet, a Push Pull pedig most egy kicsit megint elszomorított. Nem feltétlenül van azzal baj, ha egy banda átnyergel a lírákra, de ha ez a banda szállított nekünk egy Crawling In The Dark-ot, egy Out Of Control-t, egy Same Direction-t, egy No Win Situation-t, egy The Pressure-t… leírni is sok, hogy mennyi zseniális slágert, akkor már panaszra adhat okot, hogy az új lemezen szinte semmi táncolható ritmus nincs. Már a Don’t Look Away kezdésében egyértelművé válik, hogy ez egy ízig-vérig poplemez élő hangszerekkel játszva, a gyökerek már sehol sem fedezhetők fel (most nem a tagokra értem), ne várjunk oltári rohanásokat, se torzított gitáros agyeldobásokat. Ahogy egy kedves ismerősöm szokta mondani: itt művészkedés megy!

A művészkedéssel meg annyi a baj, hogy nem véletlenül a Linkin Parkkal és a Limp Bizkittel meg a Papa Roach-csal szerettem anno egy lapon emlegetni ezt a bandát, most meg kénytelen vagyok a Maroon 5-al vagy a Panic! at the Disco-val vagyok kénytelen. (Akiket egyébként bírok, de értitek…). Szóval Doug hangja még mindig baromi kellemes, viszont annyit használja a fejhangját, hogy majdnem rácsörögtem Matt Bellamy-ra, hogy ha még egy tanácsot merészel neki adni, akkor nem állok jót magamért! Persze, szeretem én a változatos énekléseket, de könyörgöm, azért ez már bőven átbillent a tűréshatáron! Tessék szépen, rendesen, torokhangon énekelni, egyáltalán nem olyan szörnyű az! Ha meghallgatjátok a címadót, akkor rájöttök, miről is beszélek… Viszont a More Beautiful-tól egy kicsit magára talál az album és jön pár korrektebb, táncolhatósabb-éneklősebb dal (True Believer, Head Over Hills), amik úgy kellenek, mint víz a Szaharában. A lemez tetőpontja pedig egyértelműen a Just Let Go-Better Left Unsaid kettőse, hiszen ezek simán felférhettek volna az előző, számomra kultikus korongra is. Aztán még a We Don’t Need The World-Buzzkill páros is tartogat pár kellemesebb pillanatot, de a lemezt záró tételpár már bőven kiesett az értékelhető tartományból. Én pedig ismét szomorú vagyok, hiszen egy iszonyatosan tehetséges, nagymúltú bandáról van szó, akik kisujjból tudnának gigaslágereket gyártani, ha nem mennének el a popos művészieskedés irányába. Kéretik legközelebb ösztönből, zsigerből zenét írni, az agyalást meg hagyjuk meg a Messhugah-nak meg a Veil of Maya-nak. Én csak jó dalokat kérnék és egy kicsi tempót, meg dzsidzsis gitárokat. Köszönöm!


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01 – Don’t Look Away
02 – Push Pull
03 – More Beautiful
04 – Head Over Hills
05 – True Believer
06 – Just Let Go (Who Cares If We Fall)
07 – Better Left Unsaid
08 – We Don’t Need The World
09 – Buzzkill (Before You Say Goodbye)
10 – Fallen Star
11 – There Will Never Be Another One

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky