3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. július 13.

Megjelent az ötödik évad induló előadói pályázata

Copyright:

Azzal, hogy immár elérhető a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) holnapján a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának legfrissebb pályázata, hivatalosan is elindult a Program ötödik évada. Az Induló Előadói Alprogram pályázata révén újabb 20 feltörekvő zenész vagy zenekar kaphat 2.000.000 Ft-os támogatást. Pályázni augusztus 6-ig lehet.

A Nemzeti Kulturális Alap induló előadók számára kiírt pályázatával hivatalosan is elindul a Hangfoglaló Program ötödik évada. A Program pályázatai közül várhatóan ismét erre érkezik arányaiban a legtöbb jelentkezés, hiszen a korábbi években is több mint háromszázan jelentkeztek egy-egy felhívásra. Az előző években olyan, mára ismert zenekarokat segített a Program az indulásban, mint a Margaret Island, Lóci játszik, a Mongooz and the Magnet, a Mörk, Antonia Vai, vagy a Freakin’ Disco és a Ham Ko Ham.
A kiírást ma tette közzé az NKA és 2018. augusztus 6-ig lehet pályázni.


A Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramja pályázatának célja az ötödik évadban is változatlan. Olyan már nem teljesen kezdő, tehát némi színpadi rutinnal és saját dalokkal rendelkező formációknak szeretne segíteni, amelyekben meg van a potenciál, hogy a hazai könnyűzenei piac meghatározó szereplőivé váljanak. A támogatás révén új lemez és klipet készíthetnek, összeállíthatják saját promóciós anyagaikat és lemezbemutató turnéra is indulhatnak. Miként a korábbi években, az ötödik évadban is a Program által felkért mentor segíti majd a nyertes pályázók munkáját.


Az elbírálás folyamat sem változik. A jelentkezők közül először a Hangfoglaló Program Kollégiuma választja ki azokat – az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából a jelentkezők negyedét –, akiket akár támogathatna is a Program. A végső döntés meghozatalában – azaz a várhatóan húsz formáció kiválasztásában – azonban ismét egy szakmai zsűri segítségét kéri a Kollégium, amelynek tagjai élőben hallgatják meg a jelentkezőket. Immár második éve az Öröm a zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat megyei és határon túli versenyeinek győztesei automatikusan bekerülhetnek az élő meghallgatásra, amennyiben érvényes pályázatot nyújtanak be az NKA-hoz. A meghallgatás várhatóan október elején lesz, a végső döntés pedig október végére várható.


A pályázat feltétele, hogy az indulóknak a pályázat beadásáig maximum egy nagylemeze jelenhetett meg, nem lehet érvényes lemezszerződésük, az elmúlt egy évben legfeljebb 20 koncertet adhattak, és maximum két dalukat játszották országos rádiók. A Kollégium arra is felhívja az indulók figyelmét, hogy érdemes időben elkezdeni a pályázatok összeállítását, főleg először pályázók esetében, mivel az NKA regisztráció néhány napos átfutási időt vesz igénybe.

A pályázat innen érhető el.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky