3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. július 7.

Petruska Szederrel gondolta újra a generációs slágert

Copyright:

Petruska az Illés zenekar generációs himnuszát, Az utcánt gondolta újra Szeder társaságában, jobban kidomborítva annak lírai oldalát. A klip a Szederrel közös, több évtizedes barátságát festi fel a képernyőre. Az utcán feldolgozása egyébként a dalszerző-gitáros nemrég megjelent kézműves remix lemezén, a Híd EP-n hallható.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A Híd EP célja, hogy egyfajta allegorikus hídként kösse össze előző, Kapunyitó című lemezét a soron következő harmadikkal. A Híd egyfajta játék és önvizsgálat is, ahol PetruskaAndráskorábbi dalaival kísérletezett: a Trouble in My Mind például gitár helyett zongorán szólal meg, a Nyár pedig reggae-s lüktetést kapott. A saját szerzemények mellett a dalszerző-gitáros a házibulik elmaradhatatlan slágerét, az Illés Az utcán című dalát is újragondolta, kicsit tovább árnyalva a számban boncolgatott, öt évtized után is érvényes kérdést: „hova, de hova megyek?”

„Számomra ez a szöveg még ma is érvényes, de a moll hangneme egyrészt kifejezőbb is volt számomra, másrészt pedig egy jó játék a zenei kifejezőeszközökkel.”- Indokolja választását Petruska. Az utcán amellett, hogy Petruska kreativitásának és bátorságának bizonyítéka, egyben Szederrel való évtizedes barátságának is lenyomata, így nem véletlen, hogy ez a kapcsolat a klipben is megjelenik.  „Szeder a gimnázium óta közeli barátom. Közösen álmodtuk meg a felnőtt korunkat, melyben természetesen nagy szerepet kapott a zenei karrier is. Fantasztikus érzés látni, hogy majd’ két évtizeddel később ezek az álmok megvalósulni látszanak mindkettőnknél, és továbbra is ott vagyunk egymásnak egy jó beszélgetésre, legyen szó akár az élet, akár a zenei felfedezőutunk nagy kérdéseiről.” – Meséli Petruska.

Az utcán klip:



És bár a két zenész kamaszként – ahogy a klipben is láthatóak képek egy régi koncertjükről – közös zenekarban is játszottak, mindeddig a közös duett váratott magára. „Azt gondolom, hogy ezzel a dallal érkezett el az idő arra, hogy Szederrel közösen énekeljünk, ráadásul mintha a közös történetünket rajzolná ki ez a dal!”

Híd EP

Aki élőben is meg szeretné hallgatni milyen Az utcán 2018-as értelmezésben, hogyan szólal meg a mai generáció egyik leghitelesebb hangjának tolmácsolásában az augusztus 5-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon csípheti el Petruskát legközelebb Budapesten. Ráadásul ez a koncert igazi kuriózumnak ígérkezik, ahol PetruskaFerenczi Györggyel és az 1ső Pesti Rackákkal játszik.

Időpont: 2018. 08. 05., 19.30
Helyszín: Városmajori Szabadtéri Színpad
Jegyárak: 2100 Ft-tól 3000 Ft-ig
Jegyvásárlás
Facebook-esemény

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky