3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. július 3.

Frenk koncert a 10 éves Kobuci kertben

Copyright:

A nyár elég sűrűre sikeredett Frenk számára, több fesztiválon is koncerteznek, többek közt hallhatóak voltak a Fishing on Orfűn, de még csak most következik az Ördögkatlan Fesztivál, a Fezen Fesztivál, a Dombos Fest Szerbiában, akusztik koncert pedig egyedül a Woodstock az ugaron programja keretében lesz. Közben pedig már készül az új videóklip is, amit ezúttal ismét Indián készít.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Budapesten július 12.-én a 10 éves Kobuci kertben játszik újra a zenekar, ami azért is nagyon különleges, mert most először és egyetlen alkalommal lép színpadra Frenk korábbi zenekarának két énekesnője, Váczi Eszter és Kelemen Angelika. Ők ketten 2005 - 2010 között voltak állandó résztvevői a koncerteknek, ahol nemcsak hangjukkal, de személyes kisugárzásukkal, jelenlétükkel emelték a bulik hangulatát.

Hallhatjuk énekelni őket a Szívzörejek és a Nagyvárosi éjszakák című albumokon, most 8 év után pedig újra élőben is, ezért is kihagyhatatlan ez az este.

"Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy a Kobuci a kedvenc szabadtéri koncerthelyem. Hat vagy hét éve került sor ott az első fellépésemre, de egyszer sem volt olyan, hogy rossz szájízzel, vagy bosszúsan jöttem volna el. Jó hangulatú, jó fej személyzet, jó hangosítás, jó italok, és rendkívül műértő közönség, akik értik, hogy mit is csinálok én valójában. Ja és lehet velük szórakozni hajnalig. Általában az utolsók között vagyok akik hazaindulnak, elég jókedvűen. Szóval várunk mindenkit szeretettel, óriási koncert lesz, ezt megígérhetem." - mondta Frenk az estéről.


Vendégzenekar a Kaposvári Egyetemen végzett színészekből álló BEKVART, akik ősszel jelentették meg első nagylemezüket,  A hetedik év címmel. Nemrég tértek haza Amerikából, ahol a Hungary Live Festival keretein belül léptek fel New Yorkban, és a Kobuciba egy fél-akusztikus, azaz belülhangos koncerttel fognak készülni.


Találkozzunk a 10 éves Kobuci kertben!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky