3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2018

2018. június 25. | -gabriella-

Parasztvakítás és katarzis – Fishing beszámoló 1. nap

Copyright:

A szerdai nap kezdett elhatalmasodni rajtunk és egyre rutinosabban mozogtunk a Fishing on Orfűn. A Panoráma Camping kiváló adottságait kihasználva laza kardió órán vettünk részt és fel-le sétálgatva hallgattunk bele a koncertekbe. Az este egyik felén már túlvoltunk, de még csak most jött a java: Óriás, Vad Fruttik és a legjobban várt koncert: Erik Sumo. Ja, és természetesen Ganxsta. Nézzük!

A szóval szót mellőzve kezdeném mondandóm: sétálgatás közben a valamiért PMFC színpadra kerül Óriásba hallgattunk bele. Mármint nagyjából két szám ereéig csatlakoztunk az ottani tömeghez, az meg ugye pont a Fát döntenék volt, szóval én örültem magamnak. Láthatóan a közönség is örült, a zenekar is örült. Mindenki boldog. A következő állomás a Nagyszínpadon játszó Vad Fruttik volt, ami vegyes érzelmekkel töltött el. Az új számokat még nem nagyon hallottam, úgyhogy egy kis újdonságot is hozott a buli. A színpadi kép még mindig király, a világítás is elég fasza. Marcell mondott egy imádságot, az elég fura volt nekem. Mondjuk a közönség vevő volt a dologra, úgyhogy maradjunk ennyiben. A lényeg a lényeg, hogy a Gabit még meghallgattam aztán továbbálltunk iszogatni. Fesztivál rendje-módja szerint.

Lépjünk is át a katarzis állapotba, az Erik Sumo Bandre. Kicsit féltem tőle, mivel pár évvel ezelőtt az Anima Sound System buli nagyon nem jött be, és régi idolokat alapból necces száz év után összeereszteni. Nyilván azért mert nem mindig lesz olyan, mint régvolt fiatalságomból emlékszem. Arra is nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon ez egy nosztalgia vonat lesz-e, vagy a Liza és a rókatündér zenéjét hozzák-e le Orfűre?! Itt jegyzem meg, a filmet még mindig nem láttam és TUDOM, hogy meg kell nézni. Visszakanyarodva a koncertre: Tökre boldog voltam amúgy mindentől. Nagyon jó volt a színpadi kép, ahogy Harcsa Vera és Kiss Erzsi együtt zenél a dalok hangzásától, mindentől. Mostanában nagyra értékelem a korrekt koncerteket és órákat tudok róluk áradozni még úgy is, ha esetleg a számokkal 100%-ig nem is vagyok tisztában. De ez az este eszembe juttatta miért szerettem bele anno ebbe a zenekarba, milyen volt az A38-on egyszer az a koncert. Úgyhogy bárkinek ajánlom ezt a régi/új Erik Sumot, hogy élőben is nézze meg őket, mert tényleg WOW az egész. Nagyon odapasszolt a fesztivál hangulatához is, szóval már az első nap teljesen odáig meg visszavoltam. Szar poénként még idetűzöm: mert diszkó volt a fejemben. Ezen is túl vagyunk.

Ezután a Misina Sátor felé vettem az irányt, mert a tavalyi kedvencemet Gannxsta Zolee buliját nem igazán szerettem volna kihagyni, még ha csak az Helldorádóra értem le. Mármint nyilván a ráadás két számra belecsápoltam a buliba. A többiek legalább rendesek voltak és a világ legjobb bulijaként jellemezték. Mindegy, ez ilyen ha sok érdekes koncert megy egy helyen. A következő program egyértelműen csak a wc-re járás lehetett. A másik legnépszerűbb helyszín a fesztiválokon. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem szerdán többet mentünk mosdóba, mint koncertre. Ezen lendüljünk is túl. Ekkor elérkezett a pillanat és a Bahamákról csak a Belga koncertre leérkező ismerősömet is elérhette a katarzis, idén végre a Nagyszínpad lankáin emelgethetett a nyakába random embereket a Zsolti a béka közben. Sajnos én személy szerint leakadtam rég nem látott ismerősöknél, úgyhogy a Besh O Drom előtt, Belga alatt, aztán a Besh O Drom alatt ott dekkoltam a pultnál. Itt már nagyon este volt. Egy idő után csak azt hajtogattam, hogy másnap kettőre Borkóstolóra megyek. Okos, felnőtt döntések. Be kellett még nyomni rá hajnalban egy palacsintát, miközben a gasztro soron parasztvakítunk idegenek között.

Ilyen ez a fesztivál, megjöttünk!

-gabriella-, Andrea

Képek: INNEN

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. június 27.

Íme a végjáték! – Fishing beszámoló 4. nap

És elérkeztünk a Fishing on Orfű 2018-as évadának utolsó napjához. Mentrendszerű szar zenére kelés, gypo jajgatás a háttérben. Azon már azért lassan túl is tettük magunkat, de közben gyorsan megterveztük mi legyen a szombati nap délelőttjével. A felnőtt döntések és kalandozások értelmében Magyarhertelenden találtuk magunkat. Tovább

2018. június 27.

A Bobafett pólókat csak csomagtartóból – Fishing beszámoló 3. nap

A Fishing pénteki napján fénysebességgel repült az idő. A délelőtti lehűlés, az ezzel társuló iszogatás hatására viszonylag jó kedvvel léptünk bele az estébe, ahol az Unicumos repi tárgyak már melegítettek minket. És lassan ki is sütött a nap. Lényeg a lényeg, hogy az egyik legjobb hangulatú este kerekedett az egészből. Ilyen is van! Tovább

2018. június 27.

Unicummal csak kibírjuk -Fishing beszámoló 3. nap

Ahhoz képest, hogy irgalmatlan kánikulában indultunk neki a Fishing on Orfűnek péntek reggelre ennek nyoma nem volt már. Szakadó esőre keltünk, ahol mindenki addig maradt a sátrában, ameddig csak tudott. Az egyetlen optimista nézőpontja az ügynek az volt, hogy így talán nem áll kilométeres sor a kávézó előtt. Mondjuk ez bejött. Tovább

2018. június 27.

Fényes este – Fishing 2. beszámoló

A csütörtöki nap margójára legyen írva, hogy bár számtalan jobbnál jobb koncert közül lehetett válogatni, sajnos a Sommelier on Orfű kissé enerválttá tett minket. Így jött az létre, hogy egy pokróccal és mandulával felszerelkezve random kis piknik közben hallgattuk meg a Pál Utcai Fiúkat, miközben spiccesen világot (nem) váltottunk meg. Tovább

2018. június 26.

A nap, amikor sommelier lettem – Fishing 2. nap beszámoló

Sokat gondolkoztam már azon, vajon miért van az, hogy emberek elmennek fesztiválozni, felállítják a sátraikat koncentrikus körökben és mindenképpen a saját hangszórójukból a saját zenéiket nyomják orrba-szájba. Főleg, ha ezt reggel 8-től csinálják és meghatározhatatlan power punk, folk, gypsy, elektro az. Szóval ebben a hangulatban indult a Fishing csütörtöki napja a Heaven Street-en, azt innen is köszönjük! Mondjuk innen csak felfelé vezetett az út! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky