3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. május 22.

A zeneipar nagy találkozása - FesztEger

Copyright:

Május végén a zeneipar fővárosává válik Eger, amikor a szakma ismét megvitatja az iparág legfontosabb kérdéseit. Aztán jöhet a Feszt!Eger, a hazai fesztiválszezon első rendezvénye egy hűs fröccs kíséretében, az egri borvidék egyik legszebb pincészetének környezetében.

A Music Hungary konferencia sok éve biztos pont a zeneipar éves naptárában. Nemcsak akönnyűzenei szakma nagy közös osztálykirándulása, hanem a legfontosabb találkozási hely, ahol évről évre előkerülnek a szakmát érintő legfontosabb ügyek. Évek óta terv, hogy többlegyen ebből, ami egyben panasznap és ötletbörze is, hiszen minek a panasz, ha nincs, aki meghallja, és minek az ötlet, ha nincs, aki megvalósítsa. A Music Hungary Szövetség azért jött létre, hogy év közben is legyen gazdája a zeneipar közös ügyeinek és hasznosuljanak az eddig sokszor a levegőben maradt gondolatok és energiák. Egy saját szervezet, amelyet közösen építenek alkotók, szervezők, menedzserek, kiadók, technikusok és mindenki, aki ezen a területen dolgozik. A Music Hungary Szövetség 2018 elején alakult meg, és már több mint száz cég, szervezet és magánszemély jelezte eddig belépési szándékát a különböző szakosztályokba a fesztiváloktól a zenei exporton át a zeneoktatásig.

Az idei Music Hungary konferencián a szakma megvitatja, mit tudnak a helyi rádiók, amit az országos, vagy majdnem országos elérést biztosító versenytársak nem, és vajon mennyire lesz képes egy új országos kereskedelmi rádió megjelenése átformálni ezt a piacot. Megismerhetjük a ProArt 2017-es Zeneipari Jelentését. A Jelentésből – a hazai és globális bevételi trendeken túl – megtudhatjuk, hogy mit gondolnak a zeneipar hazai szereplői a zenész életpályáról. A következő beszélgetés azt vizsgálja, mi a helyzet ma a hangstúdiók piacán, kik a fontos szereplők, mit kínálnak a felvétel rögzítésén túl a zenészeknek.

Míg az online jogdíjpiac Svédországban a teljes bevétel 1/3-át adja – megelőzve a televíziós és a rádiós bevételeket –, addig itthon ez az arány, bár folyamatosan növekszik, csupán 2%. Honnan jött létre, hol tart és merre halad az online iparág? Meg tudja-e oldani az európai jogalkotás az értékhézag (value gap) problémáját?

Idén februárban több mint 300 dalszerző gyűlt össze az Artisjus által szervezett első Dalszerző Expóra, ahol 5 külföldi és 30 magyar előadó tartott párhuzamosan több teremben előadásokat, workshopokat és egyéni tanácsadásokat. A rendezvénnyel egy olyan közös platform jött létre, amely összeköti a közép-európai régió tehetséges szerzőit egymással és a nagyvilággal, ahol a magyar dalszerző közösségnek lehetősége nyílik új ismereteket és kapcsolatokat szerezni.

A konferencia keresi a választ arra a kérdésre is, hogy mi a blockchain technológia szerepe a zeneiparban. Szó lesz a globális zenei adatbázisokról, azok valós problémáiról és a blokkláncokra épülő megosztott adatbázisok felhasználási lehetőségeiről.

A zenei export szinte mindig állandó témája a Music Hungary-nek, mióta nincs zenei exportiroda. Az „Otthonom a nagyvilág” címet viselő beszélgetés arról kíván közelebbi képet adni a hallgatóság számára, hogy mik voltak a közelmúlt legnagyobb nemzetközi sikerei, és hogyan folytathatók az elmúlt egy évben megtett kezdeti lépések.

A rendezvényen szó lesz továbbá a viták kereszttüzében álló a kulturális TAO-ról.

DJ-k a fesztiválok nagyszínpadán: Múló hóbort vagy a jövő? Folytatódik-e ez a trend? Eljuthat-e egy magyar DJ/Producer is a David Guetta-i magasságokba? – teszik fel a kérdést a Music Hungary következő beszélgetésén. Majd szó lesz az EU zenei politikájáról, az állam és a könnyűzene viszonyáról, és bemutatkoznak a Music Hungary Szövetség szakosztályai is.

Az IV. Music Hungary konferencia moderátorai Horváth Gergely, Lévai Balázs és Stumpf András lesznek!

FesztEger
2018. május 31.-június 1.
Eger - Losonczy völgy

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky