3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. április 8.

Az Akváriumban mutatja be új EP-jét a Kistehén

Copyright: Facebook

Hosszabb csönd után, újra életjelet hallhatunk a Kistehén zenekarról, ugyanis egyből EP-bemutatót tart 2018. április 20-án pénteken az Akvárium Klub NagyHalljában. A jegyeket még be lehet szerezni elővételben!

A Kistehén zenekar nagy utat járt be 2002-es megalakulásuk óta. A sárga tehenes Sziget reklám apropóján Zene a nyulaknak néven állt össze a banda, de nevük később Kistehén Tánczenekarra módosult, majd elhagyva a tánczenekart, maradt a puszta Kistehén. Lassan 16 éves fennállásuk alatt nyolc nagylemezt jelentettek meg, olyan slágerekkel, mint a Szájbergyerek, a Szerelmes vagyok minden nőbe, a Jó csávó a Markó vagy az Ezt is elviszem. A zenekar amely kezdetben csak félig-meddig vette magát komolyan, mára az alternatív zenei szcéna ismert és meghatározó alakjává nőtte ki magát.

Szövegeik mostanra komoly társadalmi kérdéseket feszegetnek, de az újabb albumokat hallgatva ugyanúgy belefuthatunk nyulakba vagy pár szőrös lemmingbe, mint megalakulásuk idején a tehenekbe. Magukat csak az állatok nyelvén szóló punk intellektüelként definiálják, s talán ez a legtalálóbb jelző erre a meghatározhatatlan módon egyedi  zenekarra.  Hosszú hónapok csendje után végre nem kell tovább várnunk: 2018. április 20-án egy új EP-t mutat be a zenekar az Akvárium Klub NagyHalljában, eddig soha nem hallott dalokkal. Akiknek pedig a tánczenekaros időszak hiányzik, azoknak sem kell csüggedniük, a zenekar azt ígéri, hogy az összes Kistehén sláger elhangzik majd! Nem csupán egy új EP-t, hanem egy új tagot is bemutat ezen az estén a banda: huszadikán mutatkozik be Sidó Attila, az új gitáros, aki Bujdosó János helyére érkezik.

A koncertre hangolódást a Meg Egy Cukorka brit rockos dallamvilága és koszosan elegáns szövegei biztosítják.

Kistehén Ep-bemutató koncert
2018. április 20., 20:00
Akvárium Klub - NagyHall

Jegyek ITT kaphatók!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky