3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2018. március 27.

Éva Presszó: Szeretném, ha a zenekar a világon elsőként játszhatna a Holdon

Copyright:

A 2017-es évben az Éva presszó szépen menetelt előre, és ez ebben az évben sem változott semmit. Folyamatosan jönnek az új dalok, készülnek a klipek és emellett a zenekar állandóan koncertezik. Most egy kicsit mesélnek nekünk a tervekről, a csapatról és az előttük álló fesztiválszezonról. És természetesen az új dalok is szóba kerültek! Vígh Évával készült interjú a „tovább” gomb után!

Három klipet mutattatok be az utóbbi pár hónapban. Hogy sikerültek?
- Tavaly nyár eleje óta készülünk/készültünk ezeknek a daloknak a debütálására, hosszas tervezgetés áll mögöttünk. Elsőként a Lassan szeress című nótával rukkoltunk elő, aminek egészen más képi és hangzásvilága volt, mint az eddigi daloknak. Megpróbáltunk egy újabb színt megmutatni magunkból, igazi szerelmes dal, az általunk megszokott keserédes irónia nélkül. A klipbe pedig egészen beleszerettünk és szerencsére a közönség is hamar rákapott.

A második dal, az Ahogyan, egy odamondós, keményebb, rockosabb szám. Ebben mindenki magára ismerhet, aki valaha is fel szerette volna robbantani maga körül a világot, amikor a körülötte lévő arcokra pillantott. A klipben az élet "játékosságát" próbáltuk megfogni, persze nem abban az agyonszidolozott értelemben, ahogy ezt a szót a hétköznapi értelemben használjuk.

Hagytunk két hónap pihenőt a közönségnek, hogy megemésszék az addig hallottakat és előrukkoltunk az eddigi legnagyobb youtube-nézettségű dalunkkal, az Indul az idővel. A klipben nem akartunk nagymegmondást, nem akartunk "túlművészeskedni" semmit. Az alapötlet az volt, hogy kibérelünk egy helyet, meghívjuk a barátainkat, beszélgetünk, iszogatunk, zenélünk egy kicsit, aztán majd a Reindeer Cinema-s srácok összeraknak a felvett anyagból egy képanyagot. Az alapkoncepció megvolt, de a részleteket tekintve a véletlen kezére bíztuk magunkat. Persze a srácok magabiztosan kézben tartották a forgatás menetét, ugyanakkor mégis sikerült megőrizni a spontaneitás varázsát. A debreceni Maszek tökéletes helyszín volt, mert olyan jó hangulat és színek uralták a teret, ami a résztvevő baráti társasággal ötvözve szerintem a videó nézőit is magával ragadja.

Áprilisban pedig az utolsó etap következik, ez pedig nem más, mint a Szevasz kicsim című dal. A klip állati vagány lett, ezt is a Reindeer Cinema készítette. Annyira megtetszett ez a közösségi mozgolódás, hogy ismét a barátainkat kértük, hogy legyenek a segítségünkre, jöjjenek le a próbatermünkbe, és mutassák meg, hogyan készülődnek reggelente nap, mint nap. Persze ezt is megbolondítottuk egy nagyon izgalmas, ugyanakkor baromi egyszerű képi világgal. A végeredmény mozgalmas, lendületes, és tuti, hogy nem csak egyszer fogja megnézni, aki rákattint. Ezt a klip április elején tehát már látható lesz.



Milyen az Éva Presszó megítélése vidéken és Budapesten?
- Vidéki zenekarnak lenni Magyarországon nem a legegyszerűbb dolog, hisz a fővárosban összpontosul a kulturális élet, minden szem arra figyel, hogy a fővárosi közönség mire harap. Ebben a miliőben nincs mindig könnyű dolgunk, ugyanakkor számos előnnyel is jár. Van egy elég erős közönségünk a keleti régióban, természetesen Debrecen környékén, akik mindig ott vannak a bulijainkon, követnek minket, aktívan részt vesznek a zenekar életében. Ezért nagy pacsi nekik!!! A pesti klubéletben is jelen vagyunk, és általában az is elmondható, hogy ahol egyszer jártunk, oda többször is visszahívnak minket.

Hogy alakult a zenekar 2017-es éve?
- Mozgalmasan. Ennyi egy szóban. Bővebben: az évet egy 10 állomásos Kowalsky-turnéval indítottuk, ahol 2 hónap alatt bejártuk az országot. A nyári szezon kezdetéig pedig még élveztük a klubszezon végét. Aztán persze mindenféle fesztiválok jöttek. Volt egy pici pihenés, aztán következett a nyárutó, ahol az utolsó szabadtéri események által nyújtott lehetőségeket használtuk ki. Ősztől pedig ismét az ország klubjait jártuk és járjuk. Mindezek mellett stúdióztunk és dolgoztunk a már említett új dalokon.

Milyen újdonsággal készültök a 2018-as szezonra?
- Friss és ropogós hírünk, hogy új basszerossal folytatjuk tovább a munkát. Urhegyi Pali helyét Gyarmati Balázs veszi át, aki a zenekar első lépéseinél is ott volt, hisz az első demókat Balázs stúdiójának melegében készítettük el (szó szerint, mert vagy negyven fok volt azokban a napokban). Tehát már elkezdtük a próbákat Balázzsal és májusban vele debütálunk a Dunántúlon. Mint már említettem új klippel érkezünk áprilisban, mindeközben új dalok kezdeményeit próbálgatjuk, koncertek szép számmal, meg amiről még nem tudunk...

A fesztiválszezon minden zenekar gyengéje. Az Éva Presszó miben erősebb a többi zenekarhoz képest?
- Az Éva Presszó vonzereje abban rejlik szerintünk, hogy mindenféle közönség élvezni tudja a koncertünket, nem csak egy szűk szegmenst szólít meg, nem csak az épp trendi hullámot lovagolja. Megpróbálunk tényleg maradandó értéket teremteni és ezt szerintünk érzi a közönség is. A falunapoktól kezdve a fesztivál nagyszínpadon át a klubkoncertjeinket is pozitívan fogadják, egy-egy koncert után személyesen és a közösségi oldalakon is érezhető a pozitív visszacsatolás.

Miben szeretne a zenekar erősödni?
- Folyamatosan változtatunk és változunk, keressük, hogy hogyan érhetnénk el együtt az Maslow-piramis csúcsát. Nálunk folyamatos az agyalás, az ötletelés, új elemeket próbálgatunk, bővítjük a technikai apparátusunkat, szóval gyakorlatilag mindenben erősödni szeretnénk és erősödünk is.

Nálatok a zenekaron belül hogyan alakult ki a hierarchia?
- Ez egy rettenetesen kényes kérdés, inkább nem válaszolnék rá...

Viccet félretéve... Szépen kialakult, hogy kinek mi az erőssége, abban ő a főnök, persze ez nem azt jelenti, hogy egymástól szeparáltan dolgozunk és mindenki a saját kis rókalyukában csinálja a dolgát. Névileg én vagyok a zenekarvezető és a zenekar anyuja, de tisztában vagyok azzal, hogy a többiek munkája nélkül nem sokra mennék. Illetve mindannyian tudjuk azt, hogy csak egymás összehangolt munkájával tudunk egyről a kettőre lépni. Persze ez az összehangolás nem mindig sikerül, de hát ez van. Vannak elcsúszások, néha félreértések, de igazából egy olyan párkapcsolatban kell az egyensúlyt fent tartani, amiben 6-7-en veszünk részt. Ez egy zenekar szerintem legnehezebb feladata.

Van-e olyan álmotok, amit mindenképpen szeretnétek elérni 2018-ban?
- Személy szerint én szeretném, ha a zenekar a világon elsőként játszhatna a Holdon, de legalábbis az űrállomáson, és Hubbleről menne az élőközvetítés, de bármennyire is szurkolok a NASA-nak, valószínűleg ez idén még nem fog létrejönni... Talán jövőre.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky