3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. február 21.

Könnyű zenei tavasz – Maszkura és Little G Weevil a Müpában

Copyright:

A Müpa a kezdetek óta a műfaji sokszínűséget szem előtt tartva állítja össze az évadok programját, így nem meglepő, hogy a hazai könnyűzenei élet szereplői is otthon érzik magukat az intézmény falai közt, és a jeles évfordulókat-mérföldköveket is rendre a Müpa színpadán ünneplik egy-egy különleges koncerttel. Ezt teszi idén tavasszal Maszkura és Little G Weevil is.

Az idén tíz esztendős Maszkura és a Tücsökraj a Fesztivál Színházat választotta, hogy rég nem játszott számokat és nagy kedvenceket is megszólaltatva ünnepelje a kerek születésnapot. A Marosvásárhelyről származó Bíró Szabolcs – vagy más néven: a cilinderes Maszkura – és zenekara nagy utat jártak be, amely során számtalan stílusban kipróbálták magukat. A swinges hangszerelésű popdaloktól a hiphopos hangzáson át a rockos jegyekig szinte mindent hallhattunk már tőlük 2009-es debütáló lemezük óta. Ennek megfelelően a március 14-i koncert is bővelkedik majd különleges dallamokban és vendégekben: olyan zenészek lépnek színpadra egy-egy dalban, mint Pásztor Anna, Mohamed Fatima, Sub Bass Monster és Siska Finuccsi. „A mai modern-öreg, finomra kovácsolt, nyugtató hangunkat szeretném a Müpa színpadán megmutatni. A dalok átfogó részét újrahangszerelve mutatjuk be, mindazt vendégzenészekkel bővítve. […] Szeretném megmutatni a hallgatóknak, hogy mi hogyan gondoljuk a tánczenét, a zenét mint hatalmat és hogy a neosoul-funk-hiphop miként szólal meg bennünk” – árulta el a Müpa Magazinnak Maszkura.

Szűcs Gábort, a magyar blues kimagasló tehetségű gitárosát Little G Weevilként ismerte meg a hazai és a nemzetközi közönség. Az Egyesült Államokban élő és alkotó zenész első európai gitárosként kapott szerződést a blues őshazájának számító memphisi Beale Street klubjaiban. Bemutatkozó albuma is a tengerentúlon jelent meg 2008-ban, azóta pedig joggal tartozik a műfaj legjelesebb kortárs művelői közé. A tavaly kiadott Something Poppin’ már az ötödik saját lemeze, amely a világ összesített blues-slágerlistáján is a legjobbak között szerepelt. A tradicionális blues helyett egyfajta 21. századi rhythm and blues hangzású korongot az amerikai sajtó forradalminak nevezte, s Ausztráliától Japánig kiváló kritikákat kapott.  „Nagyon örülök, hogy a zene ennyire pozitív fogadtatásban részesül, hiszen ez nagy váltásnak minősül, akkor is, ha belül nekem ugyanolyan érzés ezeket a dalokat énekelni. […] Mindezt egy többnyire magyar zenészek közreműködésével létrejött lemezzel, magyar produceri csapat támogatásával értünk el, s ezt nem győzöm hangsúlyozni” - mondta Little G, aki április 24-én európai turnéjának részeként tér vissza a Müpába, ahol a remek zenekar mellett a James & Black duó, Dionne Bennett énekesnő és Tátrai Tibor gitáros is színpadra állnak majd vele. „Igazi zenei ünnepre készülünk […] Amerikai, angol, szlovák és magyar zenészek szerepelnek a műsorban, amit egy katarzis jellegű közös zenéléssel zárunk. Lesz itt rhythm and blues, funk, soul, rock’n’roll, gospel, de természetesen nem maradnak ki a tradicionális blues dalok sem.”

A könnyűzenei koncertek a nyár közeledtével június 18. és 23. között a sokak által várt Hey, June! sorozattalfolytatódnak. Érkezik a svéd-magyar énekesnő, Antonia Vai, igazi bulihangulatot hoz a Konyha, nem létező filmek zenéjét szólaltatja meg az Elefánt, jön az ország első számú progresszív zenekara, a Special Providence, és igazi bűnüldözős krimiestét tart majd a hangversenyteremben a kéknyúl.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky