3426 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2018

2018. február 19.

Wow! 50 éves a Szegedi Ifjúsági Napok

Copyright:

A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró buli első külföldi fellépőit, a szupertehetséges Jess Glynne-t és a brit d’n’b meghatározó alakját, Wilkinsont. Erősödik a hazai felhozatal is: már ott a sorban Majka & Curtis, a Punnany valamint a Wellhello is. SZIN 2018. augusztus 22-26 között lesz, a már megszokott Újszegedi Partfürdőn.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Abban az évben, amikor a Broadwayn bemutatták a hippi ellenkultúra emblematikus musicalét, a Hairt, Magyarországon is megmozdult valami. 1968-at írtunk, amikor Szegeden először gyűltek össze az ország minden részéről érkező fiatalok, hogy együtt hallgassák a kor ismert zenekarait, a támogatottak és tűrtek mellett - fura módon cenzúrázás nélkül – a tiltottakat is. 1968-ban Szegeden elindult a hazai fesztiváltörténelem...

A Szegedi Ifjúsági Napok tehát idén ünnepel és az 50 éves jubileumi fesztiválra újabb neveket jelentettek be, ezúttal már a nemzetközi porondról is. Érkezik a Napfény Városába a szupertehetséges énekes-dalszerző Jess Glynne, aki mögött - fiatal kora ellenére - figyelemreméltó karrier áll: 2014 óta szinte minden megmozdulása a brit slágerlisták élén landol, legyen az Grammy-díjas vendégszereplés a Clean Bandit vagy Route 94 mellett, vagy éppen saját dal. Legújabban pedig a Rudimental dalában láthattuk Macklemore-ral és Dan Caplennel.

Élő koncertet ad a SZIN-en a 28 éves angol DJ, Wilkinson, aki a sikeres bemutatkozó albuma után a brit drum & bass szcéna meghatározó alakjává vált. 2017-ben kiadta új lemezét, a Hypnotic-ot, ami az Egyesült Királyságban hamar listavezető lett a dance listákon.

Korábban már bejelentettek a szegedi szervezők néhány hazai fellépőt is, javarészt olyanokat, akik valami jeles évet ünnepelnek idén. A Paddy and The Rats punk patkányai 10. születésnapjukat ülik, a Bëlga 20 éves,a Csík zenekar idén 30 és jön Szegedre az Ákos 50 turné is.

Hozzájuk csatlakozott most a 15 éve alakult Punnany Massif, s ha nem is kerek évfordulót ünnepelve, de nagy bulira készül Majka & Curtis és a Wellhello isa félévszázados SZIN-en.

Az ország legnagyobb tradíciójú fesztiváljára március 15-ig akciós áron, 15.950Ft-ért lehet bérletet venni. Ez is jó hír.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. augusztus 27.

Ünnepelt az 50 éves SZIN

A hazai fesztiválszcéna legnagyobb hagyományokkal bíró buliján, a Szegedi Ifjúsági Napok 50. kiadásán számos olyan dolog történt, ami eddig még soha. A nézőszám átlépte a 100 ezres határt és volt két teltházas nap is. Tovább

2018. augusztus 24.

Bréking! Sean Paul lemondta szegedi koncertjét

Bár úgy volt, hogy koncertje előtt egy nappal korábban érkezik a Tisza-parti városba, egy régebbi térdsérülése miatt egyáltalán nem tud jönni a SZIN-re Sean Paul, aki szombaton lépett volna fel a fesztiválon. Tovább

2018. augusztus 24.

Teltház a SZINen

Szuper hír érkezett a Szegedi Ifjúsági Napokról. A fesztivál pénteki napján késő délutánra elfogytak a napijegyek, ez a nap tehát már teltházas. Tovább

2018. május 31.

Sean Paul Szegeden zárja a nyarat

A dancehall zene királyának zenéjére rázhatjuk a nyár végén a Tisza-parton, ugyanis érkezik a Szegedi Ifjúsági Napokra Sean Paul. Jegyet még május 31-ig olcsóbban lehet kapni az idén 50. alkalommal jelentkező SZIN-re. Tovább

2018. május 21.

Jess Glynne első lemezével jön a Szegedre

Megjelent Jess Glynne első szóló single-je nagysikerű debütáló „I Cry When I Laugh” nagylemeze óta, ami a 2015-ös év egyik legmeghatározóbb brit popalbuma volt. A korong több mint 2 millió példányban kelt el, és olyan slágerekkel látott napvilágot, mint a „Take Me Home”, a „Don’t Be So Hard On Your Self” vagy a „Hold My Hand”. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky