3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. február 2.

Amikor kialszik a fény - új dallal koncertezik a Képzelt Város

Copyright:

A megújult Képzelt Város tavaly mutatta be első új, immáron angol nyelvű szerzeményét, melyet most egy újabb, minden eddiginél súlyosabb dal és klip követett, a Lights Out. Az új szám élőben február 10-án az Instantban debütál.

A Képzelt Város alkotói módba kapcsolt megújult tagságával, az újonnan születő számokat pedig folyamatában mutatják be a közönségnek, szinte koncertről-koncertre új darabokat beemelve a műsorba a készülő lemez anyagából. Decemberben a Homing című dalukhoz mutatták be kísérleti jellegű videójukat, most pedig egy werk hangulatú videót készítettek Lights Out című számukhoz, amiben először látható új csellistájuk, Bos Michaela is. A zenekar a közös alkotási folyamatot rögzítette az új otthonukul szolgáló Kepler Stúdióban – ami Miskolczi Márton és Győrffy Máté közös stúdiója és ahol a dalt is rögzítették. Ennek eredménye a Lights Out aminek születéséről Máté mesél: „Másfél éve zenélünk ebben a felállásban és már rég óta terveztünk egy zenélős klipet, amiben ezt be is tudjuk mutatni rendesen. A Lights out a tempójával és a sok váltással eléggé alkalmas erre. A forgatási helyszín a saját hangstúdiónk, a Kepler, ahol próbálni is szoktunk. Nem akartuk nagyon túlbonyolítani a dolgot, egyszerűen csak el akartuk kapni a pillanatot, ahogy mi meg szoktuk élni a zenélést. Ehhez persze nagyon sokszor végig játszottuk a számot, hogy meg legyen az a töménység, ami egy videokliphez kell. Ehhez kicsit az idővel játszottunk, a dalt nem csak eredeti tempójában játszottuk el rengetegszer, hanem bizonyos részeket felvettük gyorsabban és lassabban is, majd ezeket lassítottuk és gyorsítottuk vissza, úgy hogy pont rajta legyen a zenén, de mégis adjon hozzá valami furcsa feszültséget, kiemeljen, vagy éppen ellen pontozzon. Ennél a klipnél is, ahogy az Ég veled, Anatolijnál, Marci öccse, Miskolczi Péter az operatőr, a vágó pedig egy volt évfolyamtársam az építészkarról, Balogh Máté, aki a végére nagyon ráérzett a zenekar ritmusára, valószínűleg fogunk még vele dolgozni.”

Témájában a Lights Out az elengedéshez kötődik. Az ezúttal angol nyelven megszólaló dalt Kovács Ákos, a csapat énekes-gitárosa így kommentálta: „Ajándékba kaptam Marcitól az Utoljára látható című könyvet, ami a kihalás szélén álló állatokról szól és az emberek ehhez való viszonyáról. Sokat beszélgettünk erről, illetve hogy milyen érdekes az egész életre szóló párválasztás az állatok világában, ami sok esetben mégsem valósul meg. Történik valami és kialszik a fény. Ez persze a mi életünkben is így van, és ez az elengedés nagyon nehéz dolog. Valami ilyesmiről szól a dal, a zenei változatossága talán összhangban is van ennek az érzésnek az összetettségével. Szeretem ezt a számot, ilyen gyors tempójú dalunk még nem volt, de minden pillanatát élvezem.”



Az új dalt – több másik friss szerzeménnyel együtt – legközelebb február 10-én az Instantban lehet majd hallani, ahol a Képzelt Város előtt az ígéretes, kecskeméti Fleet Goes North zenekar játszik majd.

Képzelt Város, Fleet Goes North
Helyszín: Instant
Időpont: 2018. február 10. 20:00
Jegyárak: elővételben 1300 Ft, helyszínen 1600 Ft
Jegyvásárlás
Facebook-esemény

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 7.

Exkluzív lemezhallgatós estet tart a Carson Coma

Egy exkluzív estet tölthetnek el a rajongók a Carson Comával október 8-án. A Fonogram-díjas zenekar második, Lesz, Ami Lesz című lemezét lehet meghallgatni az együttes tagjaival a megjelenés előtt 1 héttel. Az albumról, annak dalairól Stumpf András műsorvezető beszélget a zenészekkel. Tovább

2020. október 7.

A 40 éves Balaton együttes Ady Endre-estje és színházi koncertje a Trip Hajón

2020. október 11-én, vasárnap a budapesti Trip Hajón (1011. Budapest, Szilágyi Dezső tér, 2-es móló) különleges, színházi koncertet ad a Víg Mihály nevével fémjelzett legendás Balaton együttes. A két részből álló műsor első felében a 100 éve elhunyt Ady Endre verseit hallhatja a közönség a Balaton együttes megzenésítésében, előadásában. Tovább

2020. október 6.

Szabadtéri koncertek a belvárosban, ez a Budapest Ritmo Piknik

A Budapest Ritmo Piknik az öt éve megszokott nívós Budapest Ritmo járványbarát újragondolása. Október 9–10. között 15 ingyenes, szabadtéri koncerttel várjuk a közönséget, három budapesti köztéren: a Millenáris parkban, a Hunyadi téri piac mellett és a Rákóczi téren. A piacon vásárló családoktól a környéken biciklizőkig, a világzene öreg motorosaitól a hazai szcénát most felfedezőkig, várunk mindenkit egy ingyenes, kültéri, szorongásmentes őszindító fesztiválra. Tovább

2020. szeptember 25.

Két Budapest Ritmo!

2020. október 9–10. között jön az eddigiektől eltérő Budapest Ritmo Piknik 15 ingyenes szabadtéri világzenei koncerttel. A CAFe Budapest nyitányának teljes line-upja a Budapest Ritmo Piknik weboldalán olvasható. Vírusmentes, piknikelős, zenefelfedezős koraőszt mindenkinek! Tovább

2020. szeptember 7.

Alkalmazkodik a járványhoz a budapesti WOMEX

A szervező Hangvető budapesti eseményekről, innovatív nemzetközi digitális megvalósításról egyeztet. A WOMEX (Worldwide Music Expo) 2020-as eseményét idén részben virtuálisan valósítják meg, jelentette be a magyar szervező, a Hangvető és a főszervező berlini Piranha Arts. A nemzetközi világzenei fesztivál programjai az eredeti időpontban várhatóan világszerte online elérhetőek lesznek majd, a szervezők jelenleg az esemény pontos helyszíni és online megvalósulásáról egyeztetnek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky