3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. december 20.

Dinamit-koncert lesz a Barba Negrában

Copyright:

A Dinamit együttes mindig is egyedi színfoltja volt a hazai rockzenének, így karácsony második napján 2017. december 26-án kedden sokan ünnepelnek majd velük a Barba Negra Music Clubban.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az 1979-ben alakult Dinamit mindig is érdekesség volt a magyar rockzenei palettán, hiszen igazi  szupergrupként indult, és most néhány évtizeddel a hátuk mögött – több tagcsere, szünetek és újrakezdés után -  sikeres  zenekarként, zeneileg és emberileg is összeforrt csapatot alkotnak. Magas szintű zenei képzettségük is garancia a zenekar tökéletes megszólalására. A Dinamit együttes tagjai, Németh Gábor dob, Zselenc „Zsöci” László basszusgitár, Hornok István billentyük, Szűcs Antal Gábor gitár és Rudán Joe ének. Aki elmegy a karácsonyi koncertjükre, tudja, hogy mit várhat, hiszen a Dinamit dalait az ország egy emberként fújta. Ez ennyi idő elteltével sem változott, hiszen elég ha arra gondolunk, hogy a Dinamit a vérem vagy az a bizonyos Tinédzser dal a Dinamit rajongók himnuszává vált.

 

 

A zenekar 2009 óta újra aktív olyannyira, hogy 2010-ben egy új albumot is megjelentettek Játszd Ahogy Akarod címmel. Az album sikeres lett, több mint ötezer példányban fogyott el, ami a mai lemezpiacon kiemelkedőnek számit. Új lemezt egyelőre nem terveznek, de mivel alkotó művészek, néhány új dalt azért mindenképpen ígérnek a Dinamit együttest kedvelők széles táborának. Ezek a dalok a jövő évben a koncerteken, és a különböző internetes csatornákon lesznek hallhatók.

DINAMIT
Karácsonyi Nagykoncert
2017. december 26.
Barba Negra Music Club

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 7.

Exkluzív lemezhallgatós estet tart a Carson Coma

Egy exkluzív estet tölthetnek el a rajongók a Carson Comával október 8-án. A Fonogram-díjas zenekar második, Lesz, Ami Lesz című lemezét lehet meghallgatni az együttes tagjaival a megjelenés előtt 1 héttel. Az albumról, annak dalairól Stumpf András műsorvezető beszélget a zenészekkel. Tovább

2020. október 7.

A 40 éves Balaton együttes Ady Endre-estje és színházi koncertje a Trip Hajón

2020. október 11-én, vasárnap a budapesti Trip Hajón (1011. Budapest, Szilágyi Dezső tér, 2-es móló) különleges, színházi koncertet ad a Víg Mihály nevével fémjelzett legendás Balaton együttes. A két részből álló műsor első felében a 100 éve elhunyt Ady Endre verseit hallhatja a közönség a Balaton együttes megzenésítésében, előadásában. Tovább

2020. október 6.

Szabadtéri koncertek a belvárosban, ez a Budapest Ritmo Piknik

A Budapest Ritmo Piknik az öt éve megszokott nívós Budapest Ritmo járványbarát újragondolása. Október 9–10. között 15 ingyenes, szabadtéri koncerttel várjuk a közönséget, három budapesti köztéren: a Millenáris parkban, a Hunyadi téri piac mellett és a Rákóczi téren. A piacon vásárló családoktól a környéken biciklizőkig, a világzene öreg motorosaitól a hazai szcénát most felfedezőkig, várunk mindenkit egy ingyenes, kültéri, szorongásmentes őszindító fesztiválra. Tovább

2020. szeptember 25.

Két Budapest Ritmo!

2020. október 9–10. között jön az eddigiektől eltérő Budapest Ritmo Piknik 15 ingyenes szabadtéri világzenei koncerttel. A CAFe Budapest nyitányának teljes line-upja a Budapest Ritmo Piknik weboldalán olvasható. Vírusmentes, piknikelős, zenefelfedezős koraőszt mindenkinek! Tovább

2020. szeptember 7.

Alkalmazkodik a járványhoz a budapesti WOMEX

A szervező Hangvető budapesti eseményekről, innovatív nemzetközi digitális megvalósításról egyeztet. A WOMEX (Worldwide Music Expo) 2020-as eseményét idén részben virtuálisan valósítják meg, jelentette be a magyar szervező, a Hangvető és a főszervező berlini Piranha Arts. A nemzetközi világzenei fesztivál programjai az eredeti időpontban várhatóan világszerte online elérhetőek lesznek majd, a szervezők jelenleg az esemény pontos helyszíni és online megvalósulásáról egyeztetnek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky