3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. november 8.

100 művész, 9 kiállítás, 16 koncert, táncház, film és irodalom, fényfestészet a Héttorony Fesztiválon

Copyright:

A Héttorony legenda szimbolikája számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint a Mester épületei és szellemi hagyatéka jelentik azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között.

1992-ben épült fel Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja a Sevillai Expón, mely szinte azonnal nemzeti jelképpé vált. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta s szervezőket, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált. Néhány éve megújították a fesztivál arculatát és új elemekkel gazdagították hagyományos programsorozatot.

Az összművészeti fesztivál idén ünnepli 15. születésnapját, amely november 9-én kezdődik és Makovecz Imre születésnapján (nov.20.) ér véget. A programok a Mester épületeiben zajlanak, és szellemi hagyatékát hivatott megismertetni a nagyközönséggel. A rangos népzenei és világzenei előadók produkciói mellett helyet ad olyan kortárs képzőművészeti, táncos, filmes és építészeti műhelyeknek, alkotásoknak is, melyek a Kárpát-medence népi műveltségét tekintik művészetük fundamentumának.

Vándorfesztivál lévén, nyit a szomszédos országok magyarsága felé is, és több határon túli állomást is felkeresnek. Makovecz lenyűgöző tereiben különleges élményt nyújtanak a színvonalas koncertek. Összekötik az eget a földdel, és ráirányítják a figyelmet a zene és építészet szerves kapcsolatára.

Héttorony Fesztivál
2017. november 9-20.
Budapest, Csíkszereda, Kolozsvár, Szigetvár, Bécs, Makó, Zalaegerszeg, Paks, Siófok

Program:

1. November 9. - csütörtök – Budapest, Budai Ciszterci Szent Imre templom
19:00 Ünnepélyes fesztiválmegnyitó, beszédet mond: Sáros László György DLA
19:10 A Pro Musica Leánykar hangversenye, vezényel: Szabó Dénes (Nyíregyháza)

2. November 10. - péntek – Csíkszereda (Románia), Millenniumi-templom
18:00 Kiállítás: Sevilla ’25 tervező: Makovecz Imre, megnyitja: Csernyus Lőrinc főépítész.
19:00 Berecz András és Berecz István: „Evezők csillaga”
21:00 Héttorony Táncház: muzsikálnak Kacsó Arnold és barátai, éneket tanít Berecz András, házigazda: Berecz István és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Helyszín: Nemzeti Székely Népi Együttes Székháza (Temesvári sugárút 6.)

3.  November 11. - szombat – Kolozsvár (Románia), Törökvágási református templom
18:45 Makovecz Anna képzőművész „Én vagyok a táj” c. kiállítása, megnyitja: Csernyus Lőrinc építész
19:00 Szent Efrém Férfikar koncertje
20:00 Balázs Elemér Group koncertje
Helyszín: Rhédey Café (Kolozsvár, Fő tér)

4. November 12. – vasárnap - Szigetvár, Vigadó Kulturális Központ
Fényfestészet a Vigadó homlokzatán
18:00 Kiállítás: „Összekötni az eget és a földet” címmel válogatás Makovecz Imre munkáiból
18:30 Magyar Állami Népi Együttes: Tánckánon - Hommage á Kodály Zoltán

5. November 13. – hétfő - Bécs, Hundertwasser Museum
18.00 Tárlatvezetés a Hundertwasser kiállításon a Héttorony fesztivál résztvevői számára
19:00 A magyar organikus mozgalom Kós Károlytól Makovecz Imréig Anthony Gall előadása (angol nyelven)
19:45 ”Elmúlás a nádtetők alatt. Mezőség elveszett épületei” Henics Tamás előadása (angol nyelven)
20:30 Barabás Lőrinc Live Act koncert

6. November 14. – kedd – Makó, Hagymaház
18:00 „Táltos dobok üzenete” kiállítás Nagy Mari és Vidák István textilművészek, valamint ifj. Vidák István és Vidák Anna nemezkészítők munkáiból. Megnyitja: Csernyus Lőrinc építész, közreműködik Fábri Géza és Ivánovics Tünde
19:00 Huun Huur Tu koncert

7. November 15. – szerda – Zalaegerszeg, Keresztury Hangverseny és Kiállítóterem
17:00 Kiállítás: Makovecz Imre Naplója I.-II. Megnyitja Fülöp Tibor építész
17:30 „Előadás Kaposvárott 1977-ben” Részletek Makovecz Imre. naplójából, elmondja Hüse Csaba színművész
18:00 A Lajkó Félix Trió koncertje

8. November 16. – csütörtök - Paks, Szent Lélek Templom
18:00 Kiállítás: Makovecz Imre templomai, megnyitja: Horváth László fesztiváligazgató
18:30 Csizmadia Anna és barátai koncertje
19:30 20 éves a Fonó Zenekar – ünnepi koncert

9. November 17. – péntek - Siófok, Evangélikus Templom
18:00 Kiállítás: Makovecz angyalai. Megnyitja Csernyus Lőrinc főépítész
18:30 Braca Teofilovici koncert (Szerbia)
19:00 A Cimbalom Brothers koncertje

10.  November 19. - vasárnap – Budapest, Fonó Budai Zeneház
16:00 Kiállítás: Sevilla ’25 makett. Megnyitja: Turi Attila építész
Filmvetítés: Katedrális – Magyarország Sevillában. Czencz József filmje
17:00 Vetettem gyöngyöt címmel Kis Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás koncertje. Vendég: Bognár Szilvia és Novák Péter
11. Nov. 20.- hétfő – Budapest, Pesti Vigadó
19:30 Fesztiválgála a Pesti Vigadóban. Zárszó.
19:40 Dresch Mihály gálakoncertje
(Dresch Misi Vonós Quartett & Dresch Quartett közös műsora)

Közreműködnek:
Dresch Mihály – saxofon, furulya, fuhun
Lukács Miklós – cimbalom
Gyányi Marcel – bőgő
Baló István – dob
Brasnyó Antal – brácsa
Csoóri Sándor „Sündi” – brácsa, tambura
Bognár András – bőgő

Régről tudjuk, hogy Dresch Mihály a magyar jazz egyik legegyénibb zenei világát képviselő, meghatározó, irányadó szereplője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro zenei tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe.

Zenéje nem művi, megéli a népi kultúrát, tudatosan képviseli az ebben rejlő örökséget. A muzsikájába épített folk biztos alapot nyújt a jazz szárnyalásához, improvizálásához. Felvételei, amelyek alapvetően instrumentális jellegűek, nemcsak a népi dallamokat idézik, hanem azok szövegei is hallhatók. Muzsikája sodró, személyes és intim, erő és hit sugárzik belőle. Munkássága világszerte elismert, nemzetközi szinten az elsők között jegyzett muzsikus.

Az elmúlt években saját quartetjével járta az országot mindenhol felejthetetlen estékkel, zenei élménnyel ajándékozva meg közönségét. Nemrég pedig az életmű egy új arca, a vonós quartet is megjelent a terítéken, ahol a fiatal – az új nemzedék – de gyakorlott népzenészek a társak, akikkel szintén folyamatosan változtatja, tágítja a műfaj határait. A muzsika pedig itt is úgy szól, úgy karcol, ahogy azt már megszokhattuk; egyedien, mesterien, a két műfaj határán tovább szárnyalva.

És mi történhet, ha Dresch Mihály két meghatározó quartetje egyszerre áll színpadra?
Vélhetően utánozhatatlan zenei élményben lesz részünk!

Ezen egyedi műsorral szeretnénk Makovecz Imre előtt születésnapján tisztelegni, a Héttorony Fesztivál záró gáláján.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky