3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2017. október 24. | Stewie

Pokémont screameltünk a Dürerben- első Phrenia koncertem

Copyright:

A koncertbeszámolók tárgy szinte mindig az est főzenekara: ők hívnak, ők a fő attrakciók, és miattuk megyek el. Az előzenekar sorsa, hogy pár ember, aki korán megy, kelletlenül álldogál rajta, vagy egy sör mellet beszélget hasonszőrű társaival. Éppen ezért fura lehet, hogy a Fatal Error előtt játszó Pherinaról fogok írni egy külön cikket, de olyan megragadó volt a jelenség, hogy megérdemelnek 1 perc hírnevet.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A Pherina a második zenekar volt szombat este a Dürerben, és a tömeg ennek megfelelően szépen gyülekezett is, de volt még bőven hely, amikor a banda a színpadra lépett. Az első számuknál még nem tudtam hova tenni őket: dallamos, szintivel megspékelt metál, rengeteg hörgéssel a tetejében. A két jó énekhang kiegészítette egymást, viszont a főénekes kicsit olyannak tűnt, mint egy meghallgatáson: minden számban próbálta megmutatni, hogy mennyi hangon, hányféleképp tud énekelni/screamelni.


A következő számoknál ez az önreklámozás érzésem fennmaradt a feldolgozások miatt: a számok közel fele valamilyen pop-szám metál-feldolgozása volt. Amivel gond nem is lenne, a Pokémon főcímdalával például belopták magukat a szívembe, de a végére kicsit sok kezdett lenni. Főleg, mert az a pár szám, ami a sajátjuk volt, az tényleg jól hangzott, látszott benne a gondolat, és a tehetség is.


Remekül felpörgették a hangulatot, jók voltak a számok is, tényleg azt csinálták, amit kellet akkor nekik: megadták az este hangulatát, feldobták a közönséget, és mindezt úgy, hogy felkeltették a figyelmemet. Remélem, ha legközelebb lesznek a városban, több saját számot hoznak magukkal.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky