3429 zenekar 12493 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2018

2017. augusztus 16.

Jövőre már egy újabb negyedszázad kezdődik

Copyright:

Százhárom országból jöttek látogatók, hollywoodi filmsztárok sora érkezett a fesztiválra, egy 11 hónapos hongkongi csecsemő is itt szórakozott szüleivel, köszöntötték minden idők 8 milliomodik látogatóját, és két nap is ki kellett tenni a “megtelt” táblát. A 25. Szigeten 452 ezer látogató szórakozott békében, boldogságban, szeretetben.

“Vízválasztó volt a 25. fesztivál a Sziget életében” – meséli Kádár Tamás, a Sziget cégvezetője, aki Gerendai Károly alapítótól vette át a stafétabotot, s ha úgy tetszik, az ő vezetésével fut neki a Sziget a következő 25 évnek. “Lezárult egy korszak, amelyben felépítettünk egy egyedi, trendi, multikulturális fesztivált, ami speciális feelingjével, kulturális sokszínűségével, egyedi programjaival, a szolgáltatásainak minőségével és nem utolsó sorban látványos megjelenésével tűnt ki a nemzetközi paletta többi fesztiváljai körül. Mára a Sziget olyan példaértékű fesztivál lett, aminek a receptjét sokan átvették, emiatt nekünk is változnunk kell, hogy ne egyek legyünk a sok hasonló közt” – tette hozzá a cégvezető, aki ígéri, jövőre már komoly jelei lesznek a megújulásnak.

Egyelőre azonban búcsúzzunk el a 25. jubileumi bulitól, ami bár kevesebb látogatót vonzott a tavalyi, kimagasló rekordtól, így is teltházas napokat, és több mint 450 ezer szigetelőt vonzott. Kádár szerint a látogatók visszaesése abból is adódik, hogy ma már többen “klónozzák” a Szigetet, ami elszippant vendégeket, “bár kétségtelen, hogy a line-up terén sem volt idén nagy szerencsénk” – tette hozzá Kádár, aki szerint ez a nagyságrendű vendégsereg, ami most összegyűlt, egy nagyon kellemes, “élhető” fesztivált eredményezett.

Százhárom országból érkeztek látogatók, ami több mint tavaly volt. Legtöbben Hollandiából zarándokoltak Budapestre, sorban utánuk az angolokból, franciákból, németekből és olaszokból volt a legtöbb, de a világ távolabbi pontjairól is érkeztek látogatók. Egy hongkongi házaspár 11 éves csecsemőjüket is elhozta, hogy megérezze az igazi Sziget feelinget.

Egyre több hollywoodi sztárt lehetett felfedezni a közönség soraiban. Úgy tűnik, míg az Egyesült Államokban a Coachellára járnak a filmcsillagok, addig Európában a Szigetet választották. A mínusz egyedik napon, a P!nk koncerten már ott sorakozott a nézőseregben Ashton Kutcher, Mila Kunis, Justin Theroux és Luke Evans is, aztán annyira rákaptak a Szigetre, hogy több napon is kilátogattak. Ashton Kutcherék eljöttek például Wiz Khalifa és a Chainsmokers koncertjére is, mi több, egy kis előbulit is tartottak a fesztiválon, hisz’ Mila Kunis születésnapja is erre az időre esett. Ashtonék persze nem csak a koncertet nézték, de meg is látogatták a zenészeket az öltözőben.

Több fellépő csak a Szigetes koncertje miatt utazott át az óceánon. Így például Iggy Azalea, aki Rita Ora helyett “ugrott be” a megabulira, a Chainsmokers, vagy Macklemore is, aki aztán még egy kicsit itt rekedt. Szerencsétlen vesekő gyanúval került be a Honvéd kórházba, a szigetes koncertje után.

Nagy barátságok is kötődtek a Nagyszínpad backstage-ében. Történt ugyanis, hogy a Billy Talent és P!nk, akik amúgy még sosem találkoztak, egymás után léptek fel a Szigeten és a fesztivál köztudottan barátságos légköre a Nagyszínpad mögé is begyűrűzött, ami összehozta a két fellépőt. Mint ahogy nagy közös szelfizés és instagram posztolás lett abból, hogy a két zongorista, Tom Odell és Jamie Cullum szintén egymást követték a színpadon. Koncertje után viszont gyorsan elviharzott a Galantis duója a Szigetről. Nem mintha valami nem tetszett volna nekik. A történet egyszerű: ők vállalták be, hogy a Clean Bandit lemondása után kitöltik az űrt, de korábban már egy hajnali németországi bulit is bevállaltak, így magánrepülővel suhantak az újabb koncerthelyszínre.

Megérkezett a Szigetre minden idők 8 milliomodik látogatója is. Az Erdélyből érkező egyetemista lány nagyon megdöbbent, amikor a kasszánál Gerendai Károly alapító szólt hozzá, és adott neki egy idei bérletet és egy örökbérletről szóló oklevelet.
Hatalmas sikernek örvendett az Art Of Freedom egyik projektje, ami kívülről egy egyszerű toi-toi vécének tűnt egy nagyobb wc-blokk egyikének, az ajtaja azonban egy kisebb bulit rejtegetett.

Jól vizsgázott a Sziget biztonsági rendszere. A tavaly bevezetett check-in iránt nemzetközi érdeklődés is mutatkozott. A Szigeten vendégeskedő külföldi fesztiválszervezők közül többen is érdeklődtek a szisztéma iránt, mondván, ez sokkal nagyobb biztonságot nyújt, mint a sajátjuk. A Sziget biztonsági szolgálatának vezetője is pozitív hírekről számolt be, elmondása szerint a statisztikájuk mintegy 30-40 %-kal jobb a tavalyinál.

Amúgy a 25. Sziget békében és nyugalomban telt, kirívó esetekről nem számoltak be a krónikák, most egy időre bezárja kapuit, de jövőre elindul egy újabb negyed század.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. június 16.

Rohamosan fogynak a Sziget jegyek

Elfogytak a Sziget diákjegyek és már nem lehet kapni augusztus 11-12-13-ra, azaz szombat-vasárnap-hétfőre szóló háromnapos bérletet sem az idei fesztiválra. Tovább

2018. május 31.

Kész a Sziget zenei programja

A Sziget eddigi történetének egyik legjobb zenei felhozatalához csatlakozott a minap - mások mellett - a brit multi-instrumentalista zenész, Bonobo, az EDM producer és DJ, Flux Pavilion vagy a holland Yellow Claw duó. Ezzel a szervezők örömmel jelentik, hogy teljes a 2018-as Sziget zenei programja. Tovább

2018. május 20.

Mission: Love Revolution

2018. május 31-ig folyamatosan várják a Sziget határokon átívelő, rendkívül népszerű Mission: Szitizen játéksorozatához csatlakozókat a fesztivál szervezői. Az idei küldetés a Love Revolution alapgondolatait, azaz az egyenlőséget, a békét és a fenntarthatóságot járja körül. Tovább

2018. május 11.

10 ok, amiért szerethetjük Lana Del Rey

Jó csaj, követendő példakép, igényes művész. Sok szerepben helyt áll, és széles közönség számára pozitív szereplője a zenei életnek Lana Del Rey. Hoztunk egy listát, miért lehet őt bírni. Persze egyrészt szubjektív a lista, másrészt létezhet több ok is, amiért szerethetjük az énekesnőt. De mindenképpen izgalmasnak ígérkezik a koncertje, ugyanis - mindenki tudja már, ugye, hogy – idén augusztusban ő is a Sziget fellépői közt szerepel! Megnézzük, hogyan bővíthetjük, alakíthatjuk majd azután a Lana Del Rey listánkat! Tovább

2018. április 30.

Ha május, akkor új album, méghozzá Shawn Mendes-től

A kanadai popénekes lerántotta a leplet arról, mivel készül nekünk: dátum mellett számlistát is hozott, és hát mint tudjuk, három a magyar igazság, ezt ő is tudja, érkezik így május 25-én a harmadik albuma mindannyiunk örömére! Azt már most látjuk, hogy kreativitását nem a korong címére használta el, ez azonban nem is baj, ha a zenék jók lesznek. De azért ezt figyeljétek, milyen néven keressétek majd az újdonságot: “Shawn Mendes: The Album”. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky