3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. július 25.

Érettségi tétel volt a Honeybeast

Copyright:

Idén a Honeybeast szövegét is lehetett érettségi tételnek választani egy középiskolában. A sikeres vizsgákat vagy egyszerűen a nyarat 2017. augusztus 25-én egy óriási Honeybeast koncerttel koronázhatjuk meg a Budapest Parkban!

Az együttes eddigi leglátványosabb szabadtéri koncertjére várja rajongóit, akik között egészen biztosan a frissen érettségizettek közül is lesznek jópáran. A szerencsésebbek idén a Honeybeast egyik legnagyobb slágerének szövegéből vizsgázhattak.

Az érettségi tételek között, az irodalom határterületei címen lehetősége van az oktatónak témát választania. Ennek keretében egy szegedi gimnázium irodalomtanára a Honeybeast „Legnagyobb hős” című dalának szövegét jelölte meg. Az iskola több diákja is ezt a témát választotta az érettségin. Bencsik-Kovács Zoltán, a zenekar zene- és szövegírója maga is irodalomtanár. Bevallása szerin ő ugyan soha nem választaná a saját szövegét tételnek, de nagyon megtisztelőnek tartja kollégája döntését. A zenekar szerző-gitárosa azt is elárulta, hogy jelenleg egy izgalmas kooperációra készül a Honeybeast: A Petőfi díjas Lotfi Begi készít remixet „Halleluja” című számukhoz.

Az augusztus 25-i Honeybeast koncerten a legutóbbi album („Súlytalan”) dalait hallhatjuk majd javarészt, de a korábbi lemez slágerei sem maradnak el. A Budapest Parkban sok-sok meglepetés várja az érkezőket, vendégzenekar pedig a népszerű The Biebers lesz.

Honeybeast koncert
2017. augusztus 25.
Budapest Park (Budapest, Soroksári út 60., Budapest, 1095)

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky