3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2017

2017. július 6.

Tudtad? Jövőre 50 éves a SZIN

Copyright:

Ki gondolná, hogy hazánkban van olyan fesztivál, ami hamarabb volt, mint a Woodstock. A Szegedi Ifjúsági Napok 1968-ban debütált, tehát jövőre lesz 50 éves. A szervezők már most készülnek a nagy jubileumra, ehhez a közönség segítségét is várják.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A Szegedi Ifjúsági Napok a legnagyobb múltú fesztivál, amire már a hatvanas évek végén összegyűltek szerte az országból az akkori hippik, s ahol a kor legnagyobbjai – az amúgy tiltottak is (bármily furcsa, akkor volt ilyen) - léptek fel, ami még kurrensebbé tette ezt a rendezvényt. Az első évben még karneválnak hívták, és a városháza előtt rendezték a koncerteket.

50 év hosszú idő, főleg egy fesztivál történetében. Számos szerelmet írt már a rakpart, túlélt egy rendszerváltást és megannyi változást, sőt a belvárosi karneváli hangulat kikerült a Partfürdőre, így a koncertek között a parton, a vízben vagy éppen a medencében töltődhetnek fel a fiatalok. A SZIN szervezői arra kérik azokat, akik valaha “SZINre léptek”, hogy túrják át a fiókokat, forgassák fel a padlást és a pincét és keressenek SZINes relikviákat. A szervezők a megosztani kívánt fotókat, koncertjegyeket, plakátokat, videókat egyszóval fesztivál emlékeket a SZIN fő “hadiszállásán”, az IH Rendezvényközpontban (Szeged, Felső Tisza-part 2.) már most is várják, és a fesztivál ideje alatt pedig a fesztiválon kialakított SZIN50 Standnál lehet leadni. A szervezők főképp eredeti relikviákat várnak, amit természetesen a tervezett kiállítás után visszaszolgáltatnak a tulajdonosnak, de akinek esetleg digitalis formában van meg archív fotója, az a info@szin.org címre is beküldheti. Természetesen a szervezők ajándékokat és örök bérleteket is kisorsolank majd a lelkes keresgélők között!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2017. augusztus 1.

Az év fesztiválkelléke: az okostelefon

Na mi lett a 2017-es év legfontosabb fesztivál kelléke? Most kiderült. A Szegedi Ifjúsági Napok online „kutatása” szerint az okostelefon. Tovább

2017. július 17.

Anger bevallotta, hol volt az első...

Egy sajátos idegenvezetést adott elő egy szegedi villamoson Anger Zsolt színművész, az alföldi város szülötte. Közben olyan dolgokat is elárult, amitől az érzkenyebb hallgatók el is pirulhatnak. Tovább

2017. május 25.

Anger Zsolt Szegeden arcoskodik - videó!

Egy nyolc részes sorozat forgatását fejezte be a minap Anger Zsolt Szegeden. A városból származó kíváló színész a filmetűdökben elmondja, hol csajozott először, mik a legjobb helyek, és mivel készüljön, aki nyár végén a SZIN-re érkezik. Anger Zsolt lett ugyanis az idei Szegedi Ifjúsági Napok arca, nem is akármilyen. Tovább

2017. április 4.

Újabb nevekkel bővült a SZIN programja

A korábban bejelentett nevek, így Inna, az Enter Shikari és Naugthy Boy valamint a legnagyobb hazai fellépők mellé érkezik a Szegedi Ifjúsági Napokra – mások mellett – a holland legenda, Ferry Corsten, a legnagyobb fesztiválok kedvence, Shantel & Bucovina Club Orkestar vagy a holland  elektro-mágus, Cesqeaux. A SZIN augusztus 23-26 között várja vendégeit a napfényes Tisza-partra. Tovább

2017. február 20.

Világsztárok a 2017-es SZIN-en

A Szegedi Ifjúsági Napok új fellépők bejelentésével igyekszik szebbé tenni hideg napokat: 2017. augusztus 23-26. között ugyanis a „napfény városában” játszik Inna, az Enter Shikari és Naugthy Boy is, a legnagyobb hazai fellépők mellett. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky