3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. június 7.

Triggerfinger lemezbemutató az A38-on

Copyright:

A belga rock második legjobb zenekara (mert hiszen az A38 Hajón szintén fellépett dEUS marad örökkön-örökké az első), a nagyvonalú, Led Zeppelin-es vintage rockot koszos stonerrel ötvöző Triggerfinger három év után visszatér a hajóra. Mint 2014-ben, most is egy új lemez adja az apropót: a trió az augusztusban megjelenő Colossus európai turnéjának keretében ejti újra útba Budapestet, egy forró hangulatú klubkoncert erejéig.

Az 1998-ban egy Antwerpen melletti kisvárosban, Lierben alakult belga-flamand trió, a Triggerfinger jó sokat küzdött az elismerésért. Tíz éven keresztül csak a helyi közönség ismerte a zenekart (az viszont annál jobban rajongott érte), és a belga-holland-flamand területeken (például a Lowlands fesztiválon) kívül nem sokan hallottak róla. Pedig a trió zseniálisan egyensúlyozott a Queens Of The Stone Age stoner-hagyománya és a klasszikus, Led Zep-rock között. Recsegős-ropogós gitárhangzás, szupersármos frontember, hihetetlenül kinéző basszusgitáros és egy zseniális producer-dobos, ütős koncertek – a sikerhez minden adott volt, és mégis, az szinte véletlenül jött el.
 
A Triggerfinger sosem vetette meg a meghökkentő feldolgozásokat, Ray Charlestól éppúgy játszott, mint Rod Stewarttól vagy Rihannától. Aztán egy belga rádió felkérésére pár nap alatt összedobták Lykke Li I Follow Rivers című megaslágerének programozott dobos, akusztikus gitáros (tehát a Triggerfingertől eléggé idegen hangvételű) feldolgozását, ami elképesztő siker lett. A dal heteken át vezette az európai slágerlistákat, a Triggerfinger pedig egy csapásra a kontinens legnépszerűbb rockzenekarai közé került.
 
Éppen ezért nem is lehet csodálkozni, hogy az új lemezre négy évet kellett várni: a tagok nem keveset panaszkodtak, hogy a rengeteg koncertfelkérés, turné és fesziválmeghívás között nincs idejük stúdiózni. Arról nem is beszélve, hogy még a Klicsko-Thompson-meccs előtt is felléptek, meg a Rolling Stones előtt a Hyde Parkban. A zenekar viszont nem tört meg a felfokozott érdeklődés alatt - a By Absence Of The Sun klasszikus Triggerfinger album lett: földbe döngölő, mocskos rock, vegyítve laza eleganciával. Ráadásul, ahogy azt a Sziget és az A38 Hajó színpadán is bizonyították már a hozzá kapcsolódó turnén, a dalok élőben még energikusabban szólalnak meg, amit csak súlyosbít a tény, hogy a trió saját bevallása szerint imád Magyarországon játszani.
 
Szerencsé(nk)re novemberben újra alkalmuk nyílik rá, hiszen immár "csak" három év után érkezik a folytatás, a Colossus - a hozzá kapcsolódó turné pedig természetesen Budapestet is érinti. Az albumot felvezető kislemez, a Flesh Tight alapján pedig az új dalok pont annyira borítják majd meg a hajót, mint a már jól ismert és együtt énekelhető klasszikusok.


Triggerfinger (BE) - Colossus lemezbemutató
 
2017. november 6., hétfő 20:00
A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: 4500 Ft, elővételben: 3900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón. A jegyelővétel június hatodikán (kedd) indul.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky