3427 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2017

2017. április 13.

A Mary Popkids követte el idén a Sziget himnuszt: Love Solution

Copyright:

A Mary PopKids zenekar Love Solution című száma lett a 25. Sziget himnusza. A zenekar szerint a Sziget egy olyan hét, amikor el lehet hinni, hogy szép a világ, és ezt próbálták dalban elmondani. Az eredmény itt lát/hallható: https://youtu.be/T9-pJaTPgjo

Ez már bevett szokás, hogy minden évben egy-egy ismert hazai csapat szerzeményét választják ki a szervezők az adott év Sziget himnuszának, ezzel segítve a zenekarok népszerűsítését is, hisz’ amellett, hogy Európa kétszer is a legjobbnak választott nagyfesztiválján felléphetnek, a Szigetet bemutató nemzetközi - és persze hazai - kampányban is ez a dal szerepel majd minden lehetséges csatornán.

Ezúttal tehát a kiváló Mary PopKidsre esett a választás, akik szerint ez nagy megtiszteltetés. “15 éves korunk óta minden évben járunk a fesztiválra és soha nem múlt el az az izgalom, amikor első nap átsétálunk a K-hídon” – meséli a csapat énekes-gitárosa, Kama. “A Szigeten voltunk már szerelmesek, vesztünk el bokrokban és sátrakban, mulattunk régi barátokkal és szereztünk újakat is, és rengeteget meghatározó koncertélményünk kötődik ide. Nekünk ez egy olyan hét, amikor ki lehet zárni a külvilágot és kicsit el tudjuk hinni, hogy szép a világ. Ezt próbáltuk egy dalba csomagolni” – mondja az énekes. “Magyar fiatalokként és zenészekként is nagyon büszkék vagyunk a Szigetre, és arra is, hogy most nekünk is lehet hozzá egy kis közünk” – tette hozzá.

2017 nem csak a Szigetnek, de a PopKidsnek is jubileum lesz: idén játszanak 5. alkalommal a Szigeten. A Love Solution az első szám a júniusra tervezett kislemezükről és a decemberben megjelent "All You Ca Keep" c. nagylemezüket követi. A dalban Fodor Máriusz és Highlove működtek közre producerként és Deutsch Gábor masterelte.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2017. augusztus 15.

Kellemes, bolyongós nap- Sziget 4. nap

Idén is egy napra jutottam ki a legnagyobb hazai fesztiválra, így teljesen ki akartam maxolni minden percét. Éppen ezért korán indultam, és jól körbe is jártam az egész szigetet, ami közben sok remek, és legalább annyi gagyi dolgokkal is találkoztam. Tovább

2017. augusztus 15.

Csak nem kerülhettem el a Hurts-öt idén

Bár nem hiszek a Sorsban, van abban valami rejtélyes, hogy pont abban a pillanatban jelentette be a Sziget, hogy a Hurts lesz a vasárnapi napjuk húzóneve, amikor kiraktam az EFOTT-os cikkemet, amiben azt taglaltam, hogy hogyan kerültem a Hutrsöt. Úgy látszik mégse sikerült. Tovább

2017. augusztus 15.

Remek koncertecske a Grincs megmentőjétől: Pretty Reckless

Idén végre újabb koncert került le a bakancslistámról, hisz vasárnap a Sziget elhozta az egyik nagy kedvencemet, a Pretty Recklesst. Nagy elvárásokkal mentem az A38 sátorba, ami lehet nem volt a legjobb ötlet. Tovább

2017. augusztus 11.

Ma PJ Harvey és Kasabian  lesz a Szigeten

Ma először hallhatjuk Magyarországon élőben PJ Harveyt, élő koncertet ad Rudimental és a Kasabian is új lemezével lép fel este a Sziget Fesztiválon. És még csak péntek van. Nézzük, mi a menü a hétvége első estéjére! Tovább

2017. augusztus 11.

Hollywoodi sztárok lepték el a Szigetet

A Sziget nyitó napján egymás után érkeztek a hollywoodi filmsztárok a fesztiválra. Úgy tűnik, míg az Egyesült Államokban a Coachellára járnak a filmcsillagok, addig Európában a Szigetet választották. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky