3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. március 2.

Itt az új twentees dal

Copyright:

Ugye neked is megvan az az érzés, amikor félszegen kerülgetitek egymást a kiszemelt lánnyal vagy sráccal, és a vége szerelem? A twentees pont ezt énekli meg legújabb, Ketten című számában. Az új dalt a Kensington előtti fellépésükön mutatták be.

A twentees a 20-as korosztály problémáit, élethelyzeteit énekli meg fülbemászó indie-rock dallamokra csúsztatva. Csakúgy, mint a most megjelent Ketten című dalban is, aminek sorai mindenki számára ismerősek lehetnek, aki átélt már alkoholmámoros, félénken közeledős éjszakákat a kiszemelttel.

A dalt természetesen személyes élmények ihlették: „Szerelmes tematikájú dal, aminek a refrénjét mindenki átélte már valószínűleg – meséli Balázs Konrád, a csapat frontembere. - Ez a része született meg először, hónapokkal később kezdett tovább formálódni, egy kibontakozó új kapcsolat során. Utólag visszatekintve vicces, mert megjelenik benne némi kezdeti szorongás, és a dolgok jóra fordulása is - tényleg így éreztem magam mostanában, ezért szerintem a twentees legőszintébb szövegét sikerült összehoznom.”

 

 

A Ketten a csapat első single-je a tavaly megjelent Múlandó című nagylemezük óta, melyet elsőként a Kensington előtti fellépésükön mutattak be az Akvárium Klubban.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky