3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. február 19.

United Experience – Az igényes magyar könnyűzene ünnepe

Copyright:

A United együttes eredeti tagjaiból álló alapzenekar a hazai popzenei élet legtehetségesebb előadóit hívja meg vendégként, hogy együtt minden alkalommal egy egyszeri és megismételhetetlen koncertélménnyel szórakoztassák a közönséget. A zenekar frontembere, Pély Barna tizenhét év közös munka után egyéni karrierjére koncentrál.

A United az idei évtől új felállásban folytatja azt az utat, amelyen egykor elindult.  A két alapító tag, Romhányi Áron, Arany Zsiráf, Fonogram és eMeRTon-díjas magyar zongorista, Artisjus-díjas zeneszerző, hangszerelő valamint Mits Gergő, jazz-basszusgitár előadóművész hazai sztárénekesekkel kiegészülve lép színpadra a jövőben. A teljesség igénye nélkül a következő vendégművészekkel lesz hallható és látható a zenekar: Tóth Vera, Tóth Gabi “Totova", Radics Gigi, Király Viktor, Roy és Ádám, Heincz Gábor “Biga”, Falusi Mariann, Veres Mónika “Nika”, Mihályi Réka (Group’n’Swing).

„Nem volt kérdés számunkra, hogy Barna döntése után is tovább vigyük a Unitedet. Az új felállásban olyan hazai sztárelőadók fognak énekelni, akiket szeretünk és sokra tartunk. Emellett fontos szempont volt a kiválasztásnál az, hogy valami pluszt tudjanak hozzátenni a United slágerekhez.” – fejti ki Mits Gergő. Minden koncert egy egyedi gálaműsor, ahol neves vendégművészek a United legnagyobb slágereit - „Végső vallomás”, “Hófehér jaguár”, „Keserű méz” vagy “Hajnalban még a nap is más”… - fogják énekelni, melyek fémjelezik az együttes elmúlt két évtizedét. Hazánk egyik legkedveltebb pop zenekara eddigi pályafutása során öt nagylemezt, egy DVD-t, egy Best of albumot adott ki és számtalan díjjal méltatták munkásságukat. A vendégművészek a már jól ismert United szerzeményeket illetve saját dalaikat is előadják ezentúl United Experience néven, minden alkalommal egyedi módon.

Pély Barna szólókarrierével folytatja munkásságát. Az énekes szerzői estjével járja Magyarországot és Európát. Illetve B the First nevű formációjával a negyedik nagylemezükön dolgozik. "Ez a majdnem két évtized rendkívül eseménydús és inspiráló volt, sokat fejlődtünk együtt emberileg és szakmailag is. Most viszont olyan utat járok, amin egyedül kell végig mennem." – foglalja össze Pély Barna.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky