3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. február 14.

Egyedülálló KFT koncertszínház a Barba Negrában

Copyright:

Ez a bál nem az Operaházban lesz, és Afrikáig sem kell elutazni hozzá! Balatoni nyár helyett ezúttal az új budai tavasznak örülhetünk. Fennállásának egyik legizgalmasabb koncertjére készül a Barba Negra Music Club színpadán fellépő KFT együttes. Slágereik az Afrikától a Balatoni nyáron át az Elizabetig a leggyakrabban játszott, és feldolgozott dalok között szerepelnek, ma sem létezhet házibuli nélkülük. 2017. március 4-én mégsem csupán zenéjüknek hódolhatunk, ugyanis egyetlen, exkluzív előadás erejéig az őket minden mástól megkülönböztető, ritkán előadott jelmezes jelenetek legjavából is színpadra állítanak nekünk egy színes válogatást. Zene és látvány e különleges este erejéig összeforr.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A közönség biztos lehet benne, hogy a színházi betéteket a zenekar a drámaművészet évezredes hagyományainak fittyet hányva alkotta meg, garantáltan lesz bennük vér, szerelem, téboly és szenvedély.

Az est vendége a Poniklo akusztik lesz, "Poniklo Imrét leginkább az Amber Smith zenekar frontembereként, vagy Yonderboi-jal közös daluk ('Were You Thinking Of Me?') révén ismerheti az ország, de írt már poplemezt Hámori Gabriella színésznőnek is, és alkalmi zenekarával, a The Poster Boy-jal 2014-ben Fonogram díjat nyertek, és japán akusztikus turnén is jártak már. Legutóbb idén októberben jelent meg második magyar nyelvű szólólemeze. Az Amber Smith frontembere most szólóban, illetve basszusgitár (Bognár Zoltán) és gitár+szinti (Seltsam János: Meztelen Diplomaták) kísérettel akusztikusan játssza szerzeményeit és néhány feldolgozást.

Ha kérditek odahaza, hogy milyen lesz ez az este, csak annyit mondunk, gyertek el és éljétek át velünk együtt!

 

 

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky