3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. február 14.

Az Ocean Productions bemutatja: A Mantra Porno újraértelmezte egykori lemezét

Copyright:

A Mantra Porno 2011-ben mutatta be Kérek Lakást című lemezét, és bár azóta több albumuk jelent meg, most az Ocean Productionssel karöltve a korong dalaihoz szöveges videókat készítettek. Ennek egyik oka, hogy a zenekar többi számához már készült valamilyen vizuális anyag, ehhez viszont azt a bizonyos egy videóklipet leszámítva semmi. Így hazánkban egyedül a Mantra Porno mondhatja el magáról, hogy egy lemeznyi egyedi videóval rendelkezik. Erről Zolnai Mártonnal, a zenekar oszlopos tagjával, valamint Hargitai Fannival az Ocean Productions kreatív vezetőjével beszélgettünk.

Marci, mesélj egy kicsit arról, hogyan jött az ötlet a szöveges videókhoz!
Z. M.: Korábban csak azok a számaink voltak elérhetőek a videómegosztókon, amihez készült klip, vagy volt még egy visual project nevű akciónk is, ahová a koncertvetítés anyagát tettük fel. A korábbi évek anyagaiból így sok minden kimaradt, az újakból meg némelyik csak statikus háttérrel volt fent, ami azért ma már nem olyan elegáns. Így jött az ötlet, hogy a teljes repertoárt tegyük fel szöveggel, háttér videóval. Persze a majdnem teljesen instrumentális zenéknél majd gondban leszünk, de arra is van megoldás.

Fanni, te milyen technikával dolgozol?
H. F.: A Mantra Porno lyric videói esetében többféle technikát is használtam, olykor vegyítettem. Van köztük olyan klip, ami inkább fotó-alapú, és van, amihez kizárólag videókat készítettem és használtam fel. Szeretek a témához minél „közelebb” menni, vagy homályosan mutatni egy-egy elemet, ez a jelleg mindegyik klipben fellelhető. Így a néző, ha nagyon konkrét dolgot lát, vagy épp ellenkezőleg, valami megfoghatatlant, szabadon értelmezheti az adott klipet, és görcsös történetkeresés helyett belefeledkezhet a látványba.
Mennyire más egy szöveges videó elkészítése, mint egy videóklip?
H.F.: Nagyon fontos a dalszöveg-ritmus-látvány hármasa. Míg egy videoklipben szabadabban lehet értelmezni a zene és a képi világ összhangját, a lyric videók esetében eggyel több réteg van jelen, ez pedig a dalszöveg, ami írottan is megjelenik a klipben. Tehát ha ezek közül valami túl sok, vagy túl kevés, akkor bukik az egész. Például ha a látvány nem elég izgalmas, akkor elvész a klip varázsa, de ha meg túl intenzív, elvonja a figyelmet a dalszövegről, vagy akár a zenéről. Így nagy odafigyelést igényel, milyen ritmus alapján vágom meg az anyagot: a zenéhez, a dalszöveghez, vagy a tartalomhoz igazítva. A Mantra Porno klipekben egyébként ez az elsődleges irányadó a dalszöveg lett.
Azt nagyon fontos kiemelni, hogy az Ocean Productions nem dolgozik „hozott anyagból”, így az összes videóhoz egyedileg készítették el a videókat. A külön forgatások során minden számhoz a megfelelő hangulatot próbálják megtalálni, és ez a Mantra Porno-nál is pontosan így történt. A végeredmény egy egyedi és kreatív termék. A cég egyik hitvallása amúgy is a minőségi termékek létrehozása, így ez esetben ez az elvárás abszolút teljesült.

Hogyan találod ki, hogy az adott számra milyen hangulat illik?
H.F.: Sokat meghallgatom a számokat, figyelek a dalszövegre, a tartalmára, a zene stílusára. Aztán bevillan egy ötlet, ezt mindig leírom, hogy ne felejtsem el, és aztán ezt az ötletet görgetem tovább, egészítem ki. A Mantra Porno klipek forgatását azért egy csoportos ötletelés és a tervek véglegesítése előzte meg, és mivel ezek a tervek nagyrészt mindig csak a klipek magjai voltak, gyakran a munkafolyamat közben is történtek változások, kiegészítések.

A Kérek lakást című lemez egyébként a Mantra Porno harmadik albuma volt. A zenekar dalait akkor már rendszeresen játszotta a Petőfi Rádió, így nem csoda, hogy a nagyobb fesztiválok és egyetemi rendezvények állandó szereplőivé váltak. A lemez érdekessége, hogy elsőként ezen hangzottak el magyar nyelvű nóták, valamint a korábbi elektronikus hangzásvilág mellé megjelent a zenekarra jellemző „álnaiv pop” hangulat is. És ez tette egyedivé őket.
A Kérek Lakást videóklipjét Hatvani Balázs rendezte. Az animációs technikára épülő kisfilm egy igazi videójátékot jelenít meg. A főszereplő egy lány, aki mindenáron lakást próbál szerezni hobbijához. ITT meg is tekinthető.

Marci, hogyan emlékszel vissza a Kérek Lakást lemezre?
Z.M.: Az addig megszokottakkal ellentétben már magyar nyelvű dalok is szerepeltek rajta.
Akkoriban sok volt a tagváltás és több énekesnővel dolgoztunk együtt, az albumon összesen hárman énekelnek (Ív, Bakó Kriszta és Angyal Dorottya), de van férfi vokál több számban, melyeket Tóth Lóránt szerzett és maga is énekelt. Tulajdonképpen a lemez végére a doboson kívül mindenki új tag volt). A felvételeket stílusosan különböző lakásokban vettük fel, a címadó dalt egy kertes ház garázsában találtuk ki, ahol akkoriban próbáltunk. Az ehhez készült klip volt az első, amit hagyományosan forgattunk, csapó, statiszták, több napos forgatás, sok helyszín, mivel előtte mindig saját készítésű vagy animációs klipek születtek. A borító ötlete Barcelonában, egy épület láttán született, ami fel is került rá, de tulajdonképpen annyi ott az építészeti látványosság, hogy emiatt kerültek különböző "lakások" az borítóra.

Hogyan kerültetek az Ocean Productions közelébe?
Z.M.: Az Ocean Productions nemrég alakult, korábbi közös munkából már volt ismeretség, így kerültünk "újra" kapcsolatba.

Fanni, Te hogyan jellemeznéd az Ocean Productions munkáját?
H.F.: Gyakran kapok szabad kezet, erősíthetem azt a vonalat, amiben jó vagyok, amely stílus, irány a munkáimra jellemző, de van lehetőség újdonságokat is kipróbálni, kísérletezni. A munkánk nem csak lyric videókra koncentrálódik, készítünk teasereket, reklámfilmeket, de kampányokhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat is nyújtunk. Mindemellett pedig nagyon közvetlen kapcsolatunk van az ügyfelekkel, amit díjaznak is, mert tudják, mit kaphatnak a pénzükért.

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky