3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. február 2.

Ünnepeljünk együtt a New Level Empire-rel

Copyright:

Van oka az ünneplésre a New Level Empire-nek: a 2013 óta minőségi dance-pop számokat szolgáltató együttes „Valahol” című dala a legtöbbet játszott magyar szám lett 2016-ban! Az együttes hasonló sikereket vár 2017-től is, amelyet új lendülettel és tervekkel indít.

A New Level Empire 2013-as alakulása óta a hazai rádiók játszási listáinak éllovasa. Olyan slágereket köszönhetünk a formációnak, mint a „The Last One”, a „Son of the Sun”, a „Valahol” vagy épp a „Szerteszét”.

Az együttes 2016-os slágere, a „Valahol” a MAHASZ tavalyi rádiós TOP 100 listáján az előkelő nyolcadik helyet foglalja el, amely egyben az első magyar nyelvű helyezés is – ezzel a New Level Empire büszkén mondhatja el, hogy a slágere a tavalyi év legtöbbet játszott hazai száma volt.

„A „Valahol” volt az első magyar nyelvű dalunk, így különösen sokat jelent ez az eredmény.” – mondta Zola, az együttes frontembere. A banda jelenlegi, „Szerteszét” című száma is hónapok óta a playlistek kedvence.

2017-et már a stúdiókban indította a New Level Empire, tavasszal pedig teljesen megújulva, felfrissülve, vadonatúj slágerekkel és élő produkciókkal tér vissza a zenekar. Mi már nagyon várjuk a márciust, reméljük, Ti is!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky