3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. január 26.

Új Fatal Error szám és klip

Copyright:

A Fatal Error zenekar neve sokaknak ismerős lehet, akik jártasok a magyar underground szcénában. A félig ceglédi, félig budapesti csapat az elmúlt éveket végig aktív koncertezéssel töltötte. A rengeteg önálló koncert mellett előzenekarkodtak többek közt a Supernem, az Alvin és a Mókusok, vagy az Anna & the Barbies előtt, de 2016 őszét a Tankcsapda oldalán játszották végig és már több éve minden nyáron jelen vannak a fesztiválokon.

Sok stílus keveredik zenéjükben, mivel maguk is sok fajta zenét szeretnek. Ugyanúgy jellemző dalaikra a kemény, torz hangzás, mint a lágy, tiszta gitárok, ezek általában dalokon belül is váltakoznak. Saját elmondása szerint a csapatnak az erőssége mindig is az élő produkció volt, ahol „kiélhetik magukat” olyan módon, ahogy a hétköznapokban abszolút nem.

Az együttes eddig egy nagylemezt adott ki 2015-ben, melynek címe Bérlet az életre. Most készítik elő második nagylemezüket, mely várhatóan 2017 tavaszának végén lát napvilágot. Ezen az új lemezen található a most megjelenő Hülye élet, bolond ember című dal.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky