3426 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2017. január 6.

Ed Sheeran két vadonatúj dallal köszönti az új évet

Copyright:

Napjaink egyik legtehetségesebb és legsikeresebb férfi előadója 2017-ben új lemezzel készül, amelyről a mai napon egyszerre két szám látott napvilágot. A „Castle On The Hill” és a „Shape Of You” alapján egy az eddigieknél is változatosabb és sokszínűbb anyagra számíthatunk.

A mindössze huszonöt éves zenész két Grammy, négy BRIT, egy MTV VMA, egy American Music, egy BBC Music, két People’s Choice, háro, Teen Choice és két MTV EMA díjat zsebelt be az elmúlt évek alatt. Olyan slágereket köszönhetünk neki, mint a “Give Me Love”, a “The A Team”, a “Lego House”, vagy a “Thinking Out Loud”, a “Photograph” és a “Drunk”.

A 2014-es ’x’ sikerei után (tudtátok, hogy a korong az évezred egyik legsikeresebb albuma lett?) Ed visszavonult és az elmúlt évet pihenéssel és az új album előkészületeivel töltötte. Ez persze nem állította meg abban, hogy 2016 legnagyobb slágereiben közreműködjön: dalszerzőként részt vett a Major Lazer „Cold Water”, illetve Justin Bieber „Love Yourself” számaiban is.

Legújabb ’÷’ című albuma még kísérletezőbb és merészebb lesz az eddigieknél, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a ma megjelent két szám teljesen eltér egymástól. A „Castle On The Hill” egy nosztalgikus, az énekes gyerekkorába visszatekintő dal, míg a „Shape Of You” egy modern popdal, ami tropical house-os beütésével bárkit levesz a lábáról.

 

 

 

„Helló, 2017! Nagyon keményen dolgoztam az új albumon, remélem, hogy ugyanolyan izgatottan várjátok, mint én! Az volt a célom, hogy a zeném két különböző oldalát mutassam meg Nektek, és a most megjelent két számmal egyszerre ismerhetitek meg őket. Jó újra itt lenni Veletek!” – üzente Ed a rajongóinak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. január 16.

Édesapja szerepel James Blunt új klipjében

Az eddigi talán legmeghatóbb szerzeményéhez készített videót James Blunt. A brit popénekes haldokló édesapjának írta „Monsters” című dalát, amihez egy megindító és szívhez szóló klipet is megálmodott, amelyben súlyosan beteg édesapja is szerepel. Tovább

2020. január 15.

Robin Schulz a robot

A világ egyik legkedveltebb producere, a havi 17 millió hallgatóval büszkélkedő Robin Schulz erősen indítja 2020-at. Igazi fülbemászó trackkel van dolgunk, amihez egy robotos, futurisztikus videó is készült. A német sztár friss „In Your Eyes” című dalához ezúttal Alidát kérte fel közreműködőnek, ugyanis szeretné, ha a hallgatók megismernék az énekesnő hangját. Tovább

2020. január 9.

73 éve született David Bowie - kiadatlan dal jelent meg!

A feledhetetlen David Bowie január 8-án ünnepelte volna születésnapját – egy korábban még nem hallott dalával emlékezhetnek rá a rajongók. 73 éves lenne... Tovább

2019. december 29.

Taylor Swift is énekel az új Macskák filmzenéjében

Az énekesnő egy teljesen új dalt is írt a lemezre: a Beautifiul Ghosts-on a legendás musical atyjával, Andrew Lloyd Webberrel együtt dolgoztak. A Macskák 2019. december 26-tól látható a magyar mozikban. Tovább

2019. december 21.

Új Slipknot klip

A Grammy-díjas Slipknot új albuma, a „We Are Not Your Kind” a megjelenés óta fix helyet foglal a toplisták élén, most pedig a Youtube-on is szépen pörög felfelé vadiúj klipjük nézettsége. A metálbanda ezúttal nem csak a rajongók fülét kényezteti zúzós dallamokkal, hanem a szemét is, ugyanis egy látványos és színes klipet is készítettek „Nero Forte” című dalukhoz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky