3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. november 29.

Önálló The Luckies lemezbemutató az A38-on

Copyright:

A The Luckies, az ország egyik legfiatalabb zenekara bár csak tavaly alakult, már el is készítették első lemezüket, melyet december 8-án jelentetnek meg, találóan The Luckies’ First Album címmel. A lemezbemutató az A38 Állóhajón lesz a megjelenés napján! A 12 dalos albumon a srácok jól összefoglalták elképzelésüket arról a modern, mégis klasszikus értékeket felmutató stílusról, amit képviselnek. Tavalyi, No Longer Blue címet viselő EP-jükhöz képest óriási utat tettek meg zeneileg, mire a mostani anyag megszületett.

A produceri munkálatokat Beke István Bex, az Ivan & The Parazol billentyűse látja el, aki egyébként a nagy sikerű harmadik Parazol-lemez, a The All Right Nows producere is volt. A két banda több szálon is kapcsolódik, hiszen Vitáris Iván és zenekara önálló kiadót alapított, így saját megjelenéseiken kívül a The Luckies albumának sorsát is egyengetik Modernial Recordsként.

A bluest és rock and rollt ötvöző csapat nyár végén mutatta be első videoklipjét, mely a Happy-Go-Lucky-ra forgott, és a most debütáló album első single-jeként vágta az utat a további dalok előtt. Bár az ősz többnyire stúdiózással és a mostanra jóval kiforrottabb indie beatrock dalok csiszolásával telt a nemrég első születésnapját ünneplő zenekar számára, azért önálló koncertekre is szántak időt, energiát: megmutatták magukat az A38 Hajón, a Kuplungban, a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon, de szorgalmasan nyitották az estéket az Ivan & The Parazol, sőt Deák Bill Gyula előtt is!

“Tavaly, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt még előzenekarként játszottunk a teltházas Ivan & The Parazol lemezbemutató koncerten. Idén pedig lehetőséget kaptunk az A38-tól, hogy főszerep-ben, önállóan lépjünk fel a saját lemezbemutatónkon. Nagyon büszkék vagyunk, hogy ezt sikerült ennyi idő alatt elérni, és már izgatottan készülünk a nagy estére, ahol Schoblocher Barbi a Blahalou-isianából és Magnus Måloy a Mongooz and the Magnetből fog velünk játszani néhány dal erejéig. Hatalmas show-val készülünk!” - mesélte Horváth Soma, a zenekar gitárosa.

 

 

Fiatal kora ellenére a The Luckies rendkívül gyors ütemben fejlődik, hiszen tavaly óta  végigkoncer-tezték az országot, és a nyári fesztiválok legtöbbjén is volt már alkalmuk fellépni - beleértve a VOLT-ot és a SZIGET-et is. Három tehetségkutatón is részt vettek, melyek közül az egri Éter Pluszon megnyerték a legjobb shownak járó díját, illetve a MÜPA Garázsband fesztiváljáról is győztesként tértek haza. Ezek mellett 2016 őszén kivívva a magyar zeneipar elismert szereplőinek a figyelmét is, elnyerték a Cseh Tamás Program kezdő zenekaroknak járó támogatását, mely további lehetősége-ket tartogat a csapat számára a közeljövőben.

The Luckies lemezbemutató
Vendégként Schoblocher Barbara (Blahalouisiana) és Magnus Måloy (Mongooz and the Mag-net) is csatlakozik
2016. december 8., csütörtök
A38 Állóhajó

A jegyek már kaphatóak az A38 oldalán, azaz ITT!
800 Ft Earlybird! ELFOGYOTT
1000 Ft Elővételben!
1300 Ft Helyszínen!

Event

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky