3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2016. november 10.

Értetlenül, egyben mosolyogva – Németh Róbert szólólemezt készített

Copyright:

Viszonylag ritka a popzene történetében, hogy egy zenekar ritmusszekciójának addig önálló dalszerzőként nem túl produktív basszusgitárosa szólólemezzel rukkoljon elő. Most viszont szerencsére történt egy ilyen eset hazánkban: a 2015-ben feloszlott HS7 basszusgitárosa, Németh Róbert – miközben 2013 óta a Pegazusok Nem Léteznek aktív tagja – még magát is meglepve idén tavasszal elkezdett dalokat írni, amik annyira jók lettek, hogy stúdiófelvételt és nagylemezt érdemeltek. Az október 17-én érkezett, Nincsen mozgás az eseményhorizonton című bemutatkozó albumot a Gold Record kiadó jelenteti meg.

Lehet ihletnek nevezni, lehet ajándéknak, de a művészetben a látszólag semmiből jövő jó dolgok mindig azt jelentik, hogy könnyeden, majdhogynem készen és boldogan érkezik, születik a tiszta, sallangoktól mentes alkotás. Igaz ez Németh Róbert első nagylemezére is, aminek elindításához elég volt egy sornyi jó szöveg a zenész kisfiától. „Egészen biztos, hogy rémesen nyálas, meg modoros lenne azt mondani, hogy ez a lemez ajándék, sőt, talán nem is lenne pontos ez a szó arra, ami történt, úgyhogy nem is mondom ezt – inkább az mondom, hogy a semmiből jött és itt van. Oké, nem pont a semmiből: olyan 18-20 éves korom körül írtam dalokat – szerencsére nem maradt nyomuk –, aztán még a HS7 elején is; van belőlük kettő a zenekar első lemezén, aztán később egy-egy versszaknyi szöveg, vagy egy-egy sor erejéig előjött ez a szenzibilitás, de semmi több. Amikor vége lett a Hevenynek, akkor sem terveztem, hogy saját lemezt csinálok majd, úgy tűnt a Pegazusok Nem Léteznek-tagságom bőven kielégíti a zenei ambícióimat. Fel sem merült semmi ilyesmi. Aztán idén tavasszal egyszer csak, egyik éjszaka írtam egy dalt a kisfiam egy jó mondata nyomán, ez lett a Meteor – gondoltam, mi lenne, ha felvenném. Aztán egyszer csak rám dőlt a többi dalt.”

Amikor átszakad a gát és már tarthatatlan a korábbi állapot. Jelen esetben az, hogy az éveken át – talán – tudat alatt lappangó akkordmenetek, dallamok, szövegfoszlányok ne kezdjenek el szép sorban összeállni. Az első szerzemény után gyorsan érkezett a következő, majd a még újabbak: „Gyakorlatilag majdhogynem azt történt, hogy ahányszor felvettem a gitárt, abból egy dal lett. Nagyon fura volt. Annyi tudatosság volt csak, illetve lett menet közben a dologban, hogy amikor elkészült egy dal, próbáltam belehallani, hogy hogyan szóljon, hogy kivel kellene együttműködni. Mondjuk ez is elég intuitív módon ment. Hát, elég sok mindenki szerepel a lemezen, vannak igen érdekes kollaborációk, de a nagy részét Lázár Dodival és Jappánnal vettem fel. Még mindig értetlenül, egyben mosolyogva állok az előtt, hogy ez a lemez elkészült.”

A zenélés mellett zenei újságíróként is ismert Németh Róbert a Nincsen mozgás az eseményhorizonton tizenkét felvételével (ezek közül az egyik egy reprise, egy másik pedig egy Balaton-szám feldolgozása) olyan dalszerző-előadó albumot hozott létre, ami ritka a magyar pop világában. Egyrészt tiszteleg hazai hősei, a Cseh-Bereményi dalszerzőpáros, Víg Mihály és úgy általában is a Trabant/Balaton-dalok előtt, másrészt olyan zenei hangulatokat jár körbe, amik szintén annyira hiányoznak a hazai palettáról: a lofis esztrád kamarapoptól a míves nagyzenekari hangszerelésen, a dreampopon és a folkos elágazáson át a csilingelős akusztikpopig terjed a skála. Ráadásul harmadrészt csupa remek előadó (a hatvanas évekből a Velvet Underground és a Beach Boys, a filmzenék felől John Barry, a kilencvenesekből a kevésbé harsány Beck, aztán twee-s Belle And Sebastian, a kamarapopos The High Llamas, az akusztikpopos Kings Of Convenience és Damon Albarn – főleg legutóbbi szólólemezének) ihletése hallatszik ki a közéleti megfigyelésekről és az élet apró örömeiről szóló dalokból, amelyek egy közvetlen és nagyon szép lemezzé állnak össze – és amik a szerző tervei szerint hamarosan élőben is megszólalnak majd.

Az album legfőbb közreműködői-producerei: Lázár Domokos (Pegazusok Nem Léteznek, Esti Kornél), és Takács Zoltán Jappán (ex-HS7, Soerii & Poolek), rajtuk túl pedig további számos vendég hallható. Szalóki Ági, Barkóczi Noémi, Vincze-Fekete Vera és Fedor Kyra énekel, Subicz Gábor szárnykürtön, Kalmár Tibor (Anton Vezuv) szitáron játszik, az ugyancsak anton vezuvos Gyulai István Sztív és Csé zongorázik és vokálozik, Szabó Attila (Csík Zenekar) hegedül, mandolinozik és basszusgitározik, Jeli András (aki az album borítóját is jegyzi) basszusgitározik és billentyűzik, Szarvas Árpád gitározik és ütőhangszereket szólaltat meg, Pesztalics Dénes (mindketten EZ Basic) producerként, Erős Márton (Kiscsillag) nagyzenekari hangszereléssel, Horváth Barnabás dobprogramozással működik közre, míg a Desdemona Daene néven alkotó zajművész, Papp Viktorina Rozita az album záródalát készítette el.

A digitális lemezpremier október 16-án, vasárnap délután lesz, a lemez pedig a következő naptól, október 17-e, hétfőtől elérhető a fontosabb digitális zenefelületeken. A fizikai megjelenés (CD) október vége felé várható.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky