3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. október 5.

A Cseh Tamás Program is a Budapest Music Expón

Copyright:

Az NKA Cseh Tamás Program a 11. Budapest Music Expo kiállítójaként és az Öröm a zene! tehetségkutató döntőjének főtámogatójaként önálló standdal, pódiumbeszélgetésekkel, könyv- és mobilalkalmazás-bemutatóval, valamint tehetséges induló zenekarai koncertjeivel érkezik a Hungexpóra 2016. október 7-9. között.

Az Expo ideje alatt a Halk Csarnokban áll majd a CSTP-stand, mely végig nyitva lesz azok előtt, akik a Program egészéről szeretnének tájékozódni; megvásárolhatóak lesznek a CSTP gondozásában kiadott könyvek, az Induló Zenekari Alprogram sikeres előadóinak anyagaival is találkozhat a közönség, illetve külön színpad ad otthont a Program megvalósítóinak részvételével rendezett pódiumbeszélgetéseknek.

Október 7-én, pénteken 15 órától a Cseh Tamás Program két éve és a harmadik évad tervei című előadásával Bajnai Zsolt, a Program megvalósításáért felelős Kollégium vezetője kalauzolja a CSTP világába azokat, akik közelebbről is megismerkednének az elmúlt esztendők legmeghatározóbb könnyűzenei programjával. 16 órától pedig Doncsev András, az NKA alelnöke és Vizkeleti Andrea főtanácsos, az NKA Bizottsága titkára avatják be az érdeklődőket a sikeres NKA-pályázatok titkaiba.

Szombaton és vasárnap önálló programokkal jelentkezik a Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja: szombaton 15:00-16:00 között Dénes József „Dönci” Szökésben című könyvének bemutatójára kerül sor, a kötetről Legát Tibor, egykori zenésztárs, és Vass Norbert, a könyv szerkesztője beszélgetnek majd. Ezután dr. Csatári Bence történész faggatja Török Ádámot, a Mini frontemberét 16:00-17:30 között az Azok a régi csibészek Extra című szórakoztató programon.

Vasárnap kiderül, hogyan éri el a huszonegyedik század a magyar könnyűzene ikonikus helyszíneit: 13:30-14:00 között lesz a poptörténeti tanösvény mobilalkalmazás bemutatása. A poptörténeti tanösvény koncepciójáról Vass Norbert számol be, az applikációt Márkus Zsolt László, az MTA SZTAKI e-learning osztályának vezetője mutatja be.

A Budapest Music Expo alatt élőzenei koncerteken is találkozhat a közönség a hazai könnyűzene legfrissebb tehetségeivel, köztük a Cseh Tamás Program Induló zenekari alprogramjában sikeresen pályázó zenekarokkal. Az Expón lesz az Öröm a zene! tehetségkutató országos döntője is, ahol a vidéki fordulók legjobbjai (köztük az Éva Presszó és a The Immigrants) mérik össze tudásukat, az abszolút győztes pedig egymillió forint pénzjutalomban részesül a CSTP hozzájárulásával.

A CSTP-zenekarok a három nap folyamán három színpadon lépnek fel, alább a részletes program:

október 7. (péntek)

Rádió Rock - BOSE színpad

13:15 – 13:45 Fatal Error

 

 

Fülesbagoly színpad

14:45 – 15:15 Infusion Trio

ÖRÖM A ZENE tehetséggondozó csarnok (F csarnok)

15:10 – 15:40 Stahl Barbara

október8. (szombat)

ÖRÖM A ZENE tehetséggondozó csarnok (F csarnok)

11:15 – 11:30 Éva Presszó - versenyző
11:40 – 11:55 The Immigrants - versenyző
13:50 – 14:20 StabilFrazír
14:30 – 15:00 Szatmári Juli
15:10 – 15:40 Császári PillanatmŰvek
15:50 – 16:20 Dopping
16:30 – 17:00 Soul Surge
17:10 – 17:40 Drywing

október 9. (vasárnap)

Rádió Rock - BOSE színpad

16:15 – 16:45 Junkie Jack Flash

ÖRÖM A ZENE tehetséggondozó csarnok (F csarnok)

13:50 – 14:20 Words Are Melodies
15:10 – 15:40 Köles Eliza

Részletek a Budapest Music Expo honlapján és a CSTP Facebook-eseményoldalán.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky