3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2016. október 1.

Justin Timberlake már javában Trollkodik!

Copyright:

A Dreamworks legújabb animációs filmjének (Trollok) zenéjét rejtő album szeptember 23-án jelent meg, és a dalokat a popzene legnagyobb csillagai éneklik. A lemezről nem hiányozhat Justin Timberlake Can’t Stop The Feeling! című slágere, amely világszerte óriási sikert aratott, többek között heteken át vezette a MAHASZ Rádiós TOP 40 játszási listáját.

Az albumon, amelynek Timberlake egyben a producere is, olyan előadók szerepelnek még, mint Gwen Stefani, Ariana Grande, az Earth, Wind & Fire, illetve Anna Kendrick, aki Justin Timberlake-kel közösen énekli a True Colors című dalt. A Trollokat október 27-től vetítik a hazai mozik.

A lemezről a Can’t Stop The Feeling! az Egyesült Államokban a Billboard Hot 100 slágerlistán rögtön az első helyen nyitott, pillanatok alatt dupla platina lett, és a 2016-os megjelenések között a leginkább keresett kislemeznek bizonyult. Ezen felül Svédországban ötszörös, Kanadában négyszeres, Ausztráliában háromszoros, Írországban, Hollandiában, Dániában, Norvégiában és Olaszországban kétszeres, Új-Zélandon, Nagy-Britanniában, Belgiumban, Spanyolországban, Finnországban, Németországban és Svájcban pedig egyszeres platina lett a felvétel. A dalhoz készített hivatalos videót – amelyet a többszörös díjnyertes Mark Romanek rendezett – a mai napig több mint 227 millióan látták.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Tovább

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Tovább

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Tovább

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Tovább

2025. szeptember 20.

A Big Thief misztikus videóklippel ünnepli új lemezét

Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky