3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2016

2016. június 27.

Itt az idei Sound himnusz

Copyright:

Megérkezett a Balaton Sound idei himnusza, mely a nemzetközileg elismert hazai producer duó, a Stadiumx és egy kiváló kanadai vokalista, Delaney Jane koprodukciójában készült. A dalhoz a klipet a Blind Média készítette, amely itt látható:

A világ leghíresebb DJ producereinek a figyelmét is felkeltő, nemzetközi szinten is elképesztően sikeres magyar formáció, a Dave Martin és Sullivan alkotta Stadiumx DJ-producer páros jegyzi az idei Balaton Sound himnuszát. Az EDM-progresszív house irányban utazó Stadiumx menetelt már a Beatport első helyéig, a Balaton Soundon és Ibizán is felléptek David Guettával közösen, illetve Avicii is elismerően nyilatkozott róluk. A két producerzseni által jegyzett Lovers On The Sun StadiumX-féle remixe pedig már az egész világot meghódította.
A Balaton Sound himnuszát koprodukcióban készítették a nemzetközileg elismert kanadai vokalistával, Delaney Jane-nel, aki korábban Oliver Heldens, Shaun Frank, KSHMR és a DVBBS formáció dalaihoz is kölcsönözte már a hangját.

 


“Úgy érezzük, hogy a minden eddiginél több világsztárt felvonultató, idén 10. alkalommal jelentkező jubileumi Soundhoz méltó himnusz készült, egy nemzetközi szinten jegyzett csapattól.” – mondta Fülöp Zoltán a Sound főszervezője, aki a kerek évforduló alkalmából több meglepetést is ígér az idei Soundra.

 A himnuszhoz egy dalfilm is készült, a Balaton Sound aftermovie-kat is készítő Blind Média jóvoltából. “Szerettünk volna egy olyan történetet bemutatni a klipben, aminek valamilyen módon van köze a Balatonhoz, hiszen ez a fesztivál hangulatának meghatározó eleme és egyben névadója.” – meséli Pallag Péter, az egyik alkotó. A történet a balatonudvari kőszívek legendáját vette alapul, mely egy szerelmi háromszög drámai történetét meséli el.

“Ez a szomorú-romantikus történet nagyon megtetszett, ezért úgy döntöttünk, kiemeljük belőle a vidámabb részét, ami a zene hangulatához is passzol, és valahogy belekeverjük a Balaton Sound-ot. Így került a sztoriba a különös kaleidoszkóp, amiben megelevenednek a fesztivál pillanatai. A forgatásra házilag barkácsoltunk egy eszközt tükördarabokból.” – avat be a kulisszatitkokba Timár Benjámin, a klip másik alkotója.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2016. július 12.

Csúcsot hozott a 10. Balaton Sound

Egy teltházas szombattal és sok teltház közeli nappal, minden eddigi nézőcsúcsot megdöntve, 157 ezer összlátogatószámmal zárt hétfőn hajnalban a 10. Balaton Sound. Tovább

2016. július 6.

Elrajtol a 10. Balaton Sound

Rendkívül színes nemzetközi kínálattal és a hazai sztárok legjavával ünnepel az idén 10. alkalommal jelentkező Balaton Sound, Európa legizgalmasabb vízpari bulifolyama. Már a „nulladik” napon világsztár köszönti - Macklemore & Ryan Lewis személyében - a Sound közönségét, rajtuk kívül majd’ 300 fellépő váltja egymást a különböző színpadokon az öt nap alatt. 2016. július 6–án  indul a Sound. Tovább

2016. június 7.

Balaton Sound ünnep lesz

Szakmai kapcsolat, bimbódzó szerelem, a várva várt fesztivál. Sok mindenkinek és sok félét jelent a Balaton Sound. Most pedig ez a rengeteg élmény nem csak emlékezetes pillanatokat, hanem VIP bérleteket és különleges meglepetéseket is jelenthet azok számára, akik részt vesznek a fesztivál 10. születésnapi játékában. Sőt, Bogdán Ádám és Karányi Dani is megosztották velünk legkedvesebb „soundos” élményüket. Tovább

2016. június 4.

Emlékezetes bulik a Balaton Soundon

Tizedik alkalommal jelentkezik idén a Balaton Sound, a jeles évforduló kapcsán pedig arra kérik a rajongókat, hogy a www.tesoundod.hu oldalon osszák meg legkedvesebb élményeiket a fesztiválról. Ezúttal két ismert „soundos” vallott:megtudtuk, hogy Ada naptárában vastagbetűkkel van bevésve a Sound, Decker Ádám, világbajnok vízilabdázó pedig a hóna alá kaptott két világhírű Dj-t. Tovább

2016. május 25.

Itt a végleges Balaton Sound line-up

Mintegy harminc új név csatlakozott a Balaton Sound korábban bejelentett fellépőihez, ezzel teljessé vált Európa legjobb vízparti bulifolyamának programja. Az idén tizedik jubileumát ünneplő Soundon már a nulladik napon beüzemel minden helyszín, tehát a fesztivál immár öt teljes napon át, maximális fordulatszámon pörög, július 6. és 10. között. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky