3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. május 11.

Miki357 rendezte a Soulwave új videóját

Copyright:

A Soulwave-t 2007-ben alapította Fodor Máté énekes-dalszerző és Huszár Ádám gitáros. A zenekar dalait lélekemelő monumentalitás jellemzi: nagyívű refrének, metaforikus dalszövegek, mindezt a modern akusztikus popzene köntösébe bújtatva.

Az áttörést 2015-ös Szélcsend című daluk hozta meg a végtelenül szerethető, karakteres srácok számára, ami debütálása után egy évvel még mindig szerepel a Petőfi Rádió Top 30-as listájában.

2016-ban teltházas turnén vettek részt a Halott Pénz vendégeként, és áprilisban megjelentették aktuális slágerüket, a Mindent Elhittemet, amelyet saját elmondásuk szerint a párkapcsolatokat széthúzó vagy éppen egyben tartó ellentétek inspirálták. A roppant személyes hangvételű dalhoz pedig egy kétszereplős videót forgattak, amelyet napjaink egyik legmenőbb kliprendezője, Miki357 jegyez.

„A forgatás egy teljes napot vett igénybe, helyszínéül pedig egy solymári bánya szolgált, ami elég egyedi hangulatot kölcsönzött a videónak” – mesélte a zenekar frontembere, aki egyben a kisfilm főszereplője is.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky