3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. május 2.

A Parkba ér az Irie Maffia Champions Tour

Copyright:

Tavaly volt 10 éves az Irie Maffia. A mozgalmas év – új album, jubileumi koncertturné, Sziget Himnusz, fellépés a Sziget Nagyszínpadán Robbie Williams előtt, 3 Budapest Park és egy Akvárium Nagyhall valamint egy Müpa nagyterem – után néhány hónap pihenőre vonult a zenekar, de ennek most vége. Indul a Champions Tour, méghozzá a Budapest Parkban!

„Úgy érezzük, hogy most bele kell adni mindent” – magyarázza a turné elnevezését Sena. –„A  champion érzés nem más, mint magabiztosan szembenézni a megpróbáltatásokkal és merni lépni. Azt is jelenti, hogy ha valamibe belekezdesz, azt végigcsinálod, még akkor is, ha közben rájössz, hogy teljes hülyeség. Egy életérzés ez: bajnok az, akinek van története és elszánt.”

A turné kapcsán készült új fotókon a frontemberek sportolók bőrébe bújtak. Kemon számára ez nem volt újdonság, hiszen válogatott focistaként érkezett annak idején hazánkba. Busa Pistát hokis mezben láthatjuk, ennek is egyszerű a magyarázata: „Ez a sport áll legközelebb a szívemhez” – mondja az MC.

Columbo pedig teniszezőnek öltözött, ami szintén nem véletlen.

„Kb. 3 éve Dési Tomival, a dobosunkkal egy fesztiválról hazaérve kissé szalonspiccesen kitaláltuk, hogy milyen jó volna ebben a szép időben elmenni valami hangulatos teniszklubba kávézgatni ahelyett, hogy hazamennénk aludni. Eszembe jutott, hogy nem messze tőlünk van egy családias pálya, így délután le is mentünk játszani, és az is kiderült, hogy az ottaniak nagyon szeretik az Irie-t. Azóta rendszeresen járok le, gyakran játszom Buda Marcival (Petőfi Rádió) és Marsalkó Dáviddal (Halott Pénz) is. Nagyon szeretjük, mert amellett, hogy jó mozgáskoordinációt és állóképességet ad, meg tudjuk beszélni az aktuális magánügyeinket is, amire egy rádióműsorban vagy koncerten nem igazán van mód.” – meséli.

És hogy miben bajnok az Irie Maffia?

„A túlélés bajnokai vagyunk, az őrületes stenk, az embertömeg-megmozgatás, a „backstage-ben a buli”, a „bográcsban harminchármat fordul a slambuc”, a „bocs, hogy késtem két órát”, a „mennyiért innád meg ezt az üveg pálinkát most”, a „fel a kezekkel” bajnokai… tovább is van, mondjam még?” – sorolja nevetve Sena.

Irie Maffia Champions Tour
Vendég: Mörk
2016. május 6., péntek
Budapest Park

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky