3427 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2016

2016. április 6.

Indul az idei Nagy-szín-pad. Légy TE is zsűri!

Copyright:

Bagossy Brothers Company, Bohemian Betyars, Esti Kornél, Freddie, Fran Palermo, Mongooz and the Magnet, Marge, Passed, Run Over Dogs, Superstereo, Szabó Benedek és a Galaxisok, Zaporozsec: idén 12 előadó kap lehetőséget, hogy bizonyítsa NAGY-SZÍN-PAD!-érettségét. A versenyzők április 23-tól 12 napon át az Akvárium Klubban koncerteznek, a döntőnek ugyancsak az év klubja ad otthont, május 15-én. A közönség mellett ezúttal egy 25 tagú szakmai zsűri is értékeli a résztvevőket.

A VOLT Produkció, a Sziget Szervezőiroda, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV harmadik alkalommal indítja el a NAGY-SZÍN-PAD! című programot, amely célja, hogy már ismert, népszerű, rendszeresen koncertező, fesztiválokon szereplő és a Petőfi Rádió műsorában is gyakran jelenlévő zenekarokat, előadókat a jelenleginél jóval nagyobb ismertséghez segítsen.

Az első NAGY-SZÍN-PAD!-ot 2014-ben a Mary PopKids, a másodikat 2015-ben az Ocho Macho nyerte meg, de az elmúlt két évben a szakmai grémium által választott előadók közül szinte mindenki kiemelkedő eredményeket ért el – elég, ha a Halott Pénz, az Ivan & the Parazol, a Soerii & Poolek, a The Biebers, a Margaret Island, a Middlemist Red, a Kelemen Kabátban, a Cloud 9+, a Turbo, vagy Deniz sikerszériájára gondolunk.

A tét most is nagy: a győztes idén is meghívást kap a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál és a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál Nagyszínpadára, az MTVA felajánlásaként Magyarországot képviselheti a 2017-es Eurosonic Festivalon, Hollandiában, valamint egy videoklippel és egy 500.000 Ft-os MOL üzemanyag-kártyával is gazdagodik.

A közönség az elődöntők napjain este 8-tól másnap este 8-ig szavazhat az aznap fellépő zenekarra SMS-ben, bármely mobilszolgáltató 4422-999-es alapdíjas telefonszámán a zenekar kódjával, Instagramon a #nsz #zenekarkódja hashtagekkel ellátott képekkel/videókkal, valamint a nagyszinpad.com-on egyetlen kattintással. Egy telefonszámról naponta 5 SMS szavazatot fogadunk el, Instagramon egy profilról naponta 5 kép tölthető fel, míg a nagyszinpad.com-on naponta 1 voks adható le. Május 5-én este 8 órától újra megnyitjuk a szavazást, innentől május 8-án este 20 óráig az összes előadóra lehet szavazni.

A 3 döntős nevét május 9-én reggel jelentjük be a Petőfi Rádióban.

Ekkor újraindítjuk a szavazást, a 3 továbbjutó zenekarra egészen a május 15-i döntőig lehet szavazni, ahol élő adásban derül ki, ki lesz az idei Nagy-Szín-Pad! győztese.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2016. augusztus 24.

A nyárbúcsúztató a SZINen

A Szegedi Ifjúsági Napok hosszú évek óta jelenti a „nyár búcsúztató fesztiválját”, azt a négy napot, amikor még gondtalanul élvezhetjük a zene, barátok, vízpart és napsütés tökéletes kombóját. Augusztus 24. és 28. között még egyszer átélhetjük azt a szabadságot, amikor koncertről-koncertre járhatunk a csillagos égbolt alatt. Tovább

2016. augusztus 3.

SZINezd újra

Egy röpke hónap és megnyitja kapuit a „napfény városának” vízparti fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN. A színes programsorban öt színpadon mintegy 150 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt négy napon át. Tovább

2016. május 18.

Utcára kerül a SZIN

Csábítóan kedvezményes jegyárakkal jelenik meg Szeged utcáin Dél-Magyarország kedvenc fesztiválja. A Szegedi Ifjúsági Napok látványos „fesztivál fülkéjével” a Szegedi Borfesztivál ideje alatt, május 13. és 22. között - a város különböző pontjain - találkozhatunk. Érdemes! Tovább

2016. május 2.

Fesztivál teleportálót fabrikáltak a SZINesek

A korábban bejelentett nemzetközi nevek - így például Jasmin Thompson, a Dubioza Kollektiv, a Foreign Beggars vagy a 2Unlimited – mellé sorakozott a BBC Sound of 2015 listás Kwabs is. A hazai sort pedig a 30Y, a Vad Fruttik, a Paddy and the Rats, a Belga és a Honeybeast erősíti. A korábban Greener Festival díjas SZIN idén is a fenntarthatóságot tűzte zászlajára, emellett elkészítették a világ legbulisabb fesztivál teleportáló gépét. Tovább

2016. február 29.

Nagykövetek viszik a SZIN jóhírét

Új nevekkel bővült a Szegedi Ifjúsági Napok fellépőinek sora. A korábban bejelentett nemzetközi sorhoz ezúttal magyar nevek csatlakoztak. Itt lesz a SZIN himnuszt jegyző Magna Cum Laude, jön a Quimby, a Halott Pénz, a Brains, az Anna and the Barbies, Majka és Curtis, a Wellhello, a Csík Zenekar, valamint a Budapest Bár és a lassan már magyarnak számító Boban Marković zenekar is. Tovább

További hírek

2015.12.14.

SZIN 2016: Első fecskék

2015.11.24.

Színesebb lesz a SZIN

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky