3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. január 13.

Bemutatkozik a USEME

Copyright:

A USEME az egyik legfrissebb magyar zenekar, 2015-ben alakult öttagú pop-rock banda, mely a hazai zenei élet kiemelkedő és elismert alakjait egyesíti égisze alatt – erre jó példa többek között, hogy ötüknek összesen 7 Fonogram-díja van. Eddigi sikereik után mostanra érett meg bennük az elhatározás, hogy valami új projektbe kezdjenek, így indultak el közösen ezen az izgalmas úton, Anga-Kis Miklós basszusgitáros kezdeményezésére.

Történetük elején Markó Ádám dobossal döntöttek úgy, hogy dalkezdeményeiket már egy új együttessel öntik végleges formájukba, így került a zenekarba Szalkai Tibor gitáros és Csongor Bálint énekes. Varga Zoltán billentyűs érkezése tette teljessé a csapatot, aki hosszú idő után először áll fel a hangmérnöki és zenei produceri székből, egyenesen a színpadra.

A srácok, sokszínű és szerteágazó tudásuknak és karakterüknek köszönhetően, megállás nélkül írják az újabb és újabb számokat, így 4 hónap dalszerzés és folyamatos stúdiózás után 2016. februárjában megjelentetik Világvevő című bemutatkozó lemezüket is. Erről, több rövid dalrészlet után, most hallható először az album beharangozó single-je, a Felhővitorlás, melyhez egy lendületes és színes klipet is forgattak.

 

 

„Ami a szöveget illeti, az egyik álmom ihlette. A Felhővitorlás egy metafora azokra a ritka pillanatokra, amikor minden tökéletes, könnyed és felszabadult. És amikor ezt van kivel megosztani.” – mondta el Csongor Bálint, a zenekar énekese, hogy mi inspirálta a dalszöveget.

A klipet az Imagement készítette, Lengyel Andor rendező ezt mesélte az elképzelésről: „Szerettük volna valamivel feldobni a klasszikus imidzs-klip koncepcióját, úgy belevinni egy vizuális csavart, hogy a stúdióban maradunk, így pattant ki a fejünkből a neon-festék ötlete, amivel kiszíneztük a látványt.”

A lemezbemutató koncert március 26-án az A38 hajón lesz, melyet már most élénk érdeklődés övez mind a szakma, mind a közönség részéről, kíváncsian várva, mi született öt ilyen koponya közös tudásából.

Event

A USEME tagjai közül Anga-Kis Miklós basszusgitáros és Csongor Bálint énekes a Subscribe-ból, Szalkai Tibor gitáros többek között a The Idoruból vagy a Blind Myselfből, Markó Ádám dobos a Special Providence mellett Hrutka Róbert vagy Ganxsta Zolee zenekarából lehet ismerős, Varga Zoltán pedig a SuperSize Production producereként érkezett a csapatba a billentyűkhöz.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky