3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2015

2015. augusztus 11. | SZTR

Az öreg punk koncertje a Szigeten

Copyright:

Az egész úgy kezdődött, hogy a Sanya vett a Lacika szülinapjára egy kanna bort. Mondjuk sosincs pénze, szóval szerintem megint a benzinkút mögött talált valamit, de igazából mindegy is,  ittunk a Lacika egészségére. Aztán kb 2 nap múlva arra keltem fel, hogy nagyon kalapálnak – egyből gondoltam, hogy nem a Sanya, mert az életében nem fogott még szerszámot a kezébe.

Ahogy eszméltem – elég lassan – akkor vettem észre, hogy sátrakat vertek körém, hát én nem is értem, miért lett ez ennyire népszerű hely, eddig csak mi voltunk itt a Sanyáékkal, meg még kicsit lejjebb a Makeszék. A Sanya meg el is tűnt, jó szokásához híven. De most itt lézeng hirtelen több tízezer ember és mindenféle sátrakat meg színpadokat építettek fel és mindenhonnan üvölt a zene.

Na, akkor már körülnézek, gondoltam. Igazából koraestére bírtam csak felállni. A pólóm ugyan le volt hányva, de gondoltam, ilyen tömegben ki veszi észre. Hát, elég fura figurák gyűltek itt össze, komolyan mondom, ekkora rongyrázást még a kesztölci falunapon sem láttam, pedig ott a polgármester meg a kultúros is ott volt! Itt meg a felét nem is értem milyen nyelven virnyákol, de a csajok elég jók, azt meg kell hagyni. Mindegyik úgy néz ki, mint aki most jött a fodrásztól meg illatoznak rendesen, ilyen nők nem is jártak még errefelé sose. De hülye a Sanya, hogy most lépett le!

Próbáltam lejmolni, pár cigi össze is jött, de pénzt nem tudtak adni, mert itt már mindenkinél valami kártya van, azt lobogtatják. Mindegy, azért az otthagyott söröket összeöntve egészen össze tudtam magam szedni, és ballagtam a tömeggel. Aztán látom csak, hogy egy bazi nagy színpadon énekel egy öreg punk! Na végre, egy magamfajta! És nem is nyomta rosszul, ezeket a dalokat ráadásul szoktuk hallani a Kismackóban is, mikor a Lacika nem bír magával és üvölteti a rádiót. Még az a dal is volt, amit a bolond Kati annyira szeret, vlm Rákkendrólos, amire mindig elkezdi rázni magát, és akkor kilógnak a csöcsei. Na, azt szoktam bírni. Ez a fickó meg szoknyát vett fel a színpadon, meg mutogatta az alsógatyáját, hát egészen jó fejnek tűnt.

Közben persze végig próbáltam lejmolni az arcokat, de egy csomóan a kis telefonjaikat nyomkodták, de folyamatosan, na, ezt végképp nem értettem. Vagy magukat fotózgatták kicsavarodva, és ezzel voltak végig elfoglalva. Ők nem ezt az öreg punkot jöttek megnézni?

A végére majdnem sikerült lekapnom egy ittasabb csajt, de nem jött össze. Mikor az öreg punk abbahagyta a koncertet, gyorsan kiürült a terep, és hát nem hiszitek el, hogy mennyi sörösdobozt hagytak maguk után! Ezek komolyan nem tudják, hogy van, ahol 2 forintot is megadnak darabjáért? Na, izibe kerítettem egy nagy nájlont, és összeszedtem annyit, hogy veszek belőle egy üveg bort.

Rendben van ez a hepaj itt körülöttem, de azért remélem, ennél nagyobb kupit nem csinálnak, mert aztán meg a Sanya velem fog üvöltözni, amikor éppen igényeskedik.

Ahogy nézem, ezek a népek még itt maradnak egy darabig, remélem, lesz még egy-két jó koncert, meg talán sikerül egy-két nagy mellű nőt is megfogdosni, de addig is beszerzek egy nagyobb nájlont a dobozoknak.

 

 

SZTR

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. augusztus 17.

Sziget: több mint 430 ezren voltak

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti. Tovább

2015. augusztus 17.

Igazi ír őrület, és ír tömegnyomor

Idén legjobban a Dropkick Murhpys koncertjét vártam, főleg, hogy tavaly nem tudtam elmenni a Parkba. Igazából csak ezért mentem a Szigetre, a többi ráadás volt. s bár a szervezők mindent elkövettek, hogy vacak legyen a buli, a Massachusettsi bandának sikerült egy önfeledt bulit összehoznia. Tovább

2015. augusztus 17.

Nagy nap, főleg Avicii nélkül

Ha már kimentem a Szigetre egy napra körbejártam az egészet, megnéztem jó pár koncertet, és ittam a külföldiekkel, ahogy azt illik. Remek koncertek voltak egész nap, nem is értem, hogy miért csak Avicii-re jött mindenki (akkor írta ki a telóm, hogy teltház van, amikor kezdődött a performance). Tovább

2015. augusztus 17.

Sziget: Faág ölt meg egy fiatal német férfit

Faág esett egy, a Sziget Fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki sajnálatos módon a helyszínen életét vesztette - adott tájékoztatáést a Sziget sajtófőnöke hétfőn délelőtt. Tovább

2015. augusztus 17.

Szerelem a Szigeten

Bevallom sose vonzott annyira a Sziget. Túl nagy, tömeg, plusz Budapesten van, így haza is tudok egyből menni, pedig szeretek sátrazni. Viszont idén egy napra csak lementem, ha már pár kedvencem is megette ezt pénteken. A Voltos cikkeimet visszaolvasva úgy gondoltam, hogy kicsit kemény voltam a Sziget Grouppal, így a terv az volt, hogy kedves cikkeket írok most. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky