3429 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2015

2015. augusztus 5.

Cirque du Sziget- Szigetet és cirkuszt a népnek

Copyright:

A fesztiválzsongásban néha jó kicsit elvonulni a hatalmas hangfalaktól és megpihenni az egész éjszakás táncolás és mászkálás után. Pont az ilyen feltöltődésekre kiválóak a Sziget kulturális programjai, mint a Cirque du Sziget is, ami idén is augusztus 12. és 16. között várja tárt karokkal a fesztiválozókat.

A Sziget hatalmas cirkuszi sátrában idén is fantasztikus nemzetközi produkciók vonulnak fel a cirkuszművészet legjavából, Argentínától Franciaországig érkeznek a társulatok, mutatványosok, bohócok, akrobaták, hogy délutántól éjszakáig elkápráztassák a tisztelt nagyérdeműt.

Itt lesz például a francia Akoreacro társulat, akik több mint 8 éven keresztül utaztak előadásaikkal, miközben bejárták az egész világot és hírnevet szereztek maguknak a kortárs cirkusztársulatok között, a humor és a cirkusz fantasztikus ötvözetével. Szürreálisan zúgó zongora, amin a művész még akkor is ördögi módon nyomkodja a billentyűket, ha azt éppen elvontatják, vagy tetején hajtanak végre akrobatikus mutatványokat: itt az akrobatákkal együttműködő zenészek nem pusztán a zenekari árokból húzzák a dalokat, hanem kontrasztos muzsikájukkal és szereplésükkel szerves részét képezik a virtuóz akrobatikával, rengeteg kreativitással és képzelőerővel megálmodott, Klaxon című új előadásnak. Ízelítő a darabból, melyet minden este 11-től mutatnak be:

KLAXON from Akoreacro on Vimeo.



A csodálatos Prágából érkezik hozzánk a Cirk La Putyka újcirkusz társulat, akiknél az előadás témája, története és üzenete, ugyanannyira fontos, mint a látványos akrobatika, kortárs tánc és bábjáték, előadásaik gyakran már-már a színház határait súrolják, melyet a roppant színes, táncosokból, színészekből, zenészekből, akrobatákból, komédiásokból és pantomimesekből álló társaság ad elő. Vizuális költészetükkel, utánozhatatlan komédiájukkal és fantasztikus látványukkal fogják elkápráztatni a közönséget minden este 6-kor „The Best of Cirk La Putyka” című, direkt a szigetlakóknak készített válogatással.

Természetesen hazai társulat is tiszteletét teszi a Szigeten, méghozzá a Groutesque Gymnastics, egy igazi magyar, szabad szemléletű cirkusz, tánccal ötvözve. Új produkciójukban, a IV. em. 14-ben táncosok és akrobaták különböző elemeket használnak fel a kortárs táncművészetből, a színházból, illetve a cirkuszi akrobatikából a légtornászat és a kínai rúdtánc művészetéből. Nem hiába: a formáció két alapítója, Bardóczy Ilka rúdtánc és levegő akrobatika oktató, kétszeres rúdtánc világbajnok, Európa- és magyar bajnok, valamint Téri Gáspár, aki tizenhárom évnyi táncos, cirkuszi és fizikai színházas tapasztalattal a háta mögött, sajátos, ironikus szemléletmódjával vágott bele a Grotesque Gymnastics megalapításába. A IV. em. 14-ben Simkó Beatrix és Arnaud Blondel csatlakozott hozzájuk kreatív alkotópartnerként, amiben egy mániás nő, egy lusta férfi, egy workoholic és egy fura, lábszármelegítős lány otthonukkal, egymással és magukkal folytatott vívódásait jelentik meg, groteszk humorral és elképesztő mozgással párosítva. A Szigeten minden nap délután 3-kor lehet őket elcsípni:

[link] from Grotesque Gymnastics on Vimeo.



Miközben minden nagyobb cirkuszi mutatvány a sátorban kerül bemutatásra, a kinti rész sem marad program nélkül.  Argentínából érkeznek hozzánk azok a független cirkuszművészek, akiknek szabadtéri produkcióit augusztus 11-16. között tekinthetik meg a sátor mellett felállított külső színpadon a sátorban zajló előadások szüneteiben. Itt lesz például a zsonglőr, bohóc és akrobata mutatványokkal érkező Manic Freak őrültként meredező hajával, miniatűr biciklijével, aki előadásaiba nem rest bevonni szájtátva bámuló közönségét is. Manic Freaket a legendás akrobata, Oscar Videla képezte, előadásaira pedig az ő „palack számával” teszi fel a koronát, melyben két inogó széken egyensúlyozik, melynek lábai törékeny üveg palackokon állnak. Abszurd mutatványával is azt kívánja bizonyítani, hogy az őrültség mindig érvényre talál:

 

 

Muruya, a hatalmas hajú „tangó lady” is a Fesztiválköztársaság vendége lesz, aki táncra kel babákkal és akár egy gumiabronccsal is, táncol a szinte láthatatlan vékonyságú kötélen miközben az őrület és a józanész között is egyensúlyozik. Muruya, Manic Freakkel, a szintén fellépő manoAmano duóval és Tony Fratelloval együtt alapítói és szervezői hazájukban a népszerű HAZMEREIR Fesztiválnak is. 

Az Argentin kortárs cirkuszi előadások egyik hőse a Santiago Torresi által megformált Tony Fratello bohóc, kiválóan zsonglőrködik – nem csak a szó szoros értelmében – a humor, a színházi technikák és az élő zene elemeivel harmonikája segítségével, melyből a tarantellától kezdve a keringőn és a polkán át, bármi megszólalhat. „Tony Fratello… a clown in search of laughter” című előadásának célja, hogy nevetést generáljon és felszabadítsa az embereket a kacagás örömével. Rajta kívül még az argentin vonalat erősíti a manoAmano duó is, Martín Umerez és Ana Clara Manera kettőse, akik a „La Arena” társulatban dolgoztak együtt, majd váltak ki 2010-ben, hogy megalakítsák saját független társulatukat. A páros egy kínai rúddal és egy öreg ládával járja a világot, hódítják meg folyton folyvást a levegőt, hat méter magasról, biztosítóberendezés nélkül gúnyolják a gravitációt, bebizonyítva, hogy amíg a testük a levegőben kontaktban van, addig semmi baj nem lehet:

 

 

Esténként nem csak a Tábortűz helyszínén lehet majd elmerengeni a tűz pattogó varázsán: a cirkuszi előadások után a fesztiválon fellépnek Magyarország legrégebbi tűzzsonglőr formációi is, tűzbe hozva merész vagy éppen poetikus előadásaikkal a közönséget.

Szerdán a Magma Tűzszínház lép színpadra, Láva című produkciójával, mely egy magas technikai szintű, tűzjelmezekkel színesített szóló táncelőadás, melyet több nemzetközi fesztiválon sikerre vitt a Tűzszínház művészeti vezetője és a világ egyik legelismertebb tűztáncosa és tűzjelmez készítője, Farkas Linda:

 

 

A Tűzmadarak zsonglőrcsoport közel 15 éve „játszik a tűzzel”, útjukat számos televíziós szereplés, hazai és külföldi turné is szegélyezi, a Dél-afrikai Köztársaságban, a krikett világbajnokság gáláján 40 millió ember csodálhatta meg előadásukat, melyben a tűztáncot az akrobatikával és látványos effektekkel ötvözik. A Szigeten csütörtökön és pénteken  nézhetjük meg őket.

A Flame Flowers a Lángok keringője című műsorával érkezik szombaton, mely a tűzzsonglőrködés, a színház és a tánc különleges fúziójából született. Már-már illúziónak ható színpadképeik megalkotásakor gyakran használnak tárgymanipulációs technikákat, de kísérleteztek páros koreográfiák készítésével is, annak érdekében, hogy a közönségnek minél újszerűbb, izgalmasabb vizuális élményt tudjanak nyújtani.

A Tűzfészek Társulat új előadása, a beszédes című Az őrület fészke egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol a zord és embertelen körülmények között a puszta túlélés az egyetlen cél. A sötét hangulatú, ipari zenékre koreografált nagy tűzerejű műsorban a nézőket egy eddig ismeretlen, félelmetes világba kalauzolják. A szereplők vad, ösztönszerű, őrült megjelenésükkel és mozgásukkal az anarchia állapotában próbálnak meg egységre találni szombat este:

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. augusztus 17.

Sziget: több mint 430 ezren voltak

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti. Tovább

2015. augusztus 17.

Igazi ír őrület, és ír tömegnyomor

Idén legjobban a Dropkick Murhpys koncertjét vártam, főleg, hogy tavaly nem tudtam elmenni a Parkba. Igazából csak ezért mentem a Szigetre, a többi ráadás volt. s bár a szervezők mindent elkövettek, hogy vacak legyen a buli, a Massachusettsi bandának sikerült egy önfeledt bulit összehoznia. Tovább

2015. augusztus 17.

Nagy nap, főleg Avicii nélkül

Ha már kimentem a Szigetre egy napra körbejártam az egészet, megnéztem jó pár koncertet, és ittam a külföldiekkel, ahogy azt illik. Remek koncertek voltak egész nap, nem is értem, hogy miért csak Avicii-re jött mindenki (akkor írta ki a telóm, hogy teltház van, amikor kezdődött a performance). Tovább

2015. augusztus 17.

Sziget: Faág ölt meg egy fiatal német férfit

Faág esett egy, a Sziget Fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki sajnálatos módon a helyszínen életét vesztette - adott tájékoztatáést a Sziget sajtófőnöke hétfőn délelőtt. Tovább

2015. augusztus 17.

Szerelem a Szigeten

Bevallom sose vonzott annyira a Sziget. Túl nagy, tömeg, plusz Budapesten van, így haza is tudok egyből menni, pedig szeretek sátrazni. Viszont idén egy napra csak lementem, ha már pár kedvencem is megette ezt pénteken. A Voltos cikkeimet visszaolvasva úgy gondoltam, hogy kicsit kemény voltam a Sziget Grouppal, így a terv az volt, hogy kedves cikkeket írok most. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky