3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2015

2015. augusztus 4. | Bea

Ellie Goulding az új James Bond-betétdal esélyes!

Copyright:

A pletykák szerint Ellie Goulding lesz a soron következő James Bond film főcímdalának előadója. Ami eléggé jól megnyomná a művésznőnek az amúgy is szépen ívelő karrierjét… A Szürke ötven árnyalata betétdalával már az is megismerhette, aki esetleg nem akarta. Az új Bond filmmel meg azt a réteget is ügyesen meg fogja hódítani, akinek valahogy mégis sikerült elkerülnie a Szürke ötven árnyalatát, és még esetleg annak zenéjét is.

És hogy miből gondoljuk, hogy ő az új James Bond-énekeslány? Egyrészt nagyon sok pletykamagazin állítja bizton. Ettől még nem győződtünk volna meg arról, hogy tényleg igaz lehet a hír, de nyilván vannak más jelek is, amelyek következtetni engednek bizonyos dolgokra. Ellie barátja, Sam Smith cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint ő maga lenne a betétdal énekese, helyette Ellie felé mutatott. Aztán két héttel ezelőtt Ellie Goulding az 1973-as nagy sikerű James Bond film címét, a Live and let die-t osztotta meg Twitter-oldalán. Most pedig egy olyan fotót posztolt, ahol éppen az Abbey Road Studios épületét hagyja el, utalva arra, hogy talán most fejezte be a betétdal felvételi munkálatait. A londoni stúdióban hétfőn járt az énekesnő, és állítólag van is egy olyan dala regisztrálva a BMI Music-kal, amely a Spy nevet kapta. Szóval lehet, hogy az már tényleg az új 007-es filmhez készült.

Addig azért fogunk tudni aludni, míg kiderül, mi az igazság. Szigetes fellépéséig viszont már kevésbé: már csak pár álmatlan éjszakát kell átvészelnünk, és hallhatjuk élőben is. Mert vannak jó számai, a Szürke ötven árnyalatás zenéje sem rossz. És lehet, hogy az új Bond dalt is megismerhetjük a Szigeten?!

Independent.co.uk

Bea

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. augusztus 17.

Sziget: több mint 430 ezren voltak

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti. Tovább

2015. augusztus 17.

Igazi ír őrület, és ír tömegnyomor

Idén legjobban a Dropkick Murhpys koncertjét vártam, főleg, hogy tavaly nem tudtam elmenni a Parkba. Igazából csak ezért mentem a Szigetre, a többi ráadás volt. s bár a szervezők mindent elkövettek, hogy vacak legyen a buli, a Massachusettsi bandának sikerült egy önfeledt bulit összehoznia. Tovább

2015. augusztus 17.

Nagy nap, főleg Avicii nélkül

Ha már kimentem a Szigetre egy napra körbejártam az egészet, megnéztem jó pár koncertet, és ittam a külföldiekkel, ahogy azt illik. Remek koncertek voltak egész nap, nem is értem, hogy miért csak Avicii-re jött mindenki (akkor írta ki a telóm, hogy teltház van, amikor kezdődött a performance). Tovább

2015. augusztus 17.

Sziget: Faág ölt meg egy fiatal német férfit

Faág esett egy, a Sziget Fesztivál zárása után tiltott helyen sátrazó fiatal német férfire, aki sajnálatos módon a helyszínen életét vesztette - adott tájékoztatáést a Sziget sajtófőnöke hétfőn délelőtt. Tovább

2015. augusztus 17.

Szerelem a Szigeten

Bevallom sose vonzott annyira a Sziget. Túl nagy, tömeg, plusz Budapesten van, így haza is tudok egyből menni, pedig szeretek sátrazni. Viszont idén egy napra csak lementem, ha már pár kedvencem is megette ezt pénteken. A Voltos cikkeimet visszaolvasva úgy gondoltam, hogy kicsit kemény voltam a Sziget Grouppal, így a terv az volt, hogy kedves cikkeket írok most. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky