3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. június 3.

Kelemen Kabátban és Mary Popkids a Parkban

Copyright:

Pár napja ért véget a Nagy-szín-pad tehetségmutató verseny, ahol a Kelemen Kabátban is döntős volt. A csapat nagyon élvezte a versenyt, de az élet nem áll meg számukra, máris készülnek a 2015. június 10-i koncertjükre, melyet a Budapest Parkban tartanak.

„Remekül vagyunk így a Nagy-szín-pad Tehetségmutató után, jó hangulatú és fontos műsor volt számunkra.” – mondja Szerecsenkirály. – „Pár napot pihentünk utána, hogy aztán újult erővel nekiálljunk az új klipünk munkálatainak, illetve felkészüljünk a Parkos koncertre. Leginkább közönséget építettünk a klipnyeremény mellett és ez egy feltörekvő fiatal zenekar számára a legnagyobb nyeremény.”

A Parkos koncerten a Mary Popkids is fellép, amely párosítás koránt sem a véletlen műve.

„Egyrészt nagyon jó viszonyban vagyunk a Popkids csapattal, másrészt szakmailag is nagyon jó párosításnak gondolom.” – folytatja a frontember. – „ Volt már egy közös bulink ősszel és remekül sikerült, nem volt kérdés hogy előbb - utóbb megismételjük.  Egyébként a Nagy-Szín-Pad kapcsán is sok hasznos tanáccsal láttak el minket, mint tavalyi győztesek.”
A bulin egyéb különlegességekre is számíthatnak a jegyvásárlók.

„Először is Kelemenesítettük az egyik szóló dalomat, a Bisztró dalt, melyet már nagyon rég kérnek koncerteken a Kelemen fanok és most teljesítjük a kívánságukat” – mosolyog Szerecsenkirály. – „Továbbá ott lesz velünk Prieger Fanni és Eckü, illetve tervben van egy közös örömzene a Popkids-el is. Érdemes lesz megnézni!”

Kelemen Kabátban és Mary Popkids koncert
2015. június 10., szerda 19:00
Budapest Park

Event

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky