3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. március 24.

Magor: új szöveges klip és koncert!

Copyright:

Megjelent a második hivatalos videó a Magor első nagylemezéről, melynek címe Nem Kértem. A szülőkkel való rossz kapcsolatot, elnyomott gyermekkori fájdalmakat körüljáró dalhoz a No Total Films készített animált szöveges videoklipet. A zenekar első nagylemeze továbbra is elérhető a márciusi Hammerworld mellékleteként országszerte az újságárusoknál, a ROAD-dal és az AWS-el közös turnéjuk következő állomása pedig a Barba Negra Music Club, ahol április 10-én adnak koncertet.

A jászberényi Magor zenekar már 2007 óta létezik, több EP, ’Csapda turné és fesztiválszezon után éveket vett igénybe, mire a zenekar egy stabil felállással megírta első nagylemezük anyagát és rögzítették azt. A felvételek a SuperSizeban zajlottak, az elkészült anyagot pedig a Hammerworld égisze alá tartozó EDGE Records vette gondozásba. A lemez a márciusi Hammworld magazin mellékleteként jelent meg országszerte, de teljes egészében meghallgatható a zenekar Youtube csatornáján.

Az albumról a második dal a Nem kértem, ehhez mutatott be most új animált szöveges klipet a csapat. Speck Roland, a csapat frontembere így mesélt a dalról: „Hú, ez egy kényes téma. Mondjuk úgy, hogy egy 20 éves gyerek érzéseit mondja el a szöveg a családról, egy elég régi szövegalapból született. De nem akarok és nincs is jogom pálcát törni senki felett, mert nem tudom, hogy én egy adott szituációban hogyan viselkednék szülőként. Durva szöveg, durva zenével. Van itt minden blastbeat, stadion rock, döngölés, neoklasszikus szóló. A refrén egy igazi energiabomba, a legjobb pillanataink egyike. A nóta érdekessége, hogy nagyon gyorsan végleges formát öltött, és ez nem jellemző ránk."



Sági Márton dobos ezeket fűzte a fentiekhez: „Ez az a dal, amibe a legtöbb érzelmet bele lehet tenni a színpadon, és ez nekünk nagyon fontos. Sokszor kapjuk azt a visszajelzést olyanoktól is, akiknek ez a stílus nem a szíve csücske, hogy élőben nagyon átjönnek az érzéseink. Mi igyekszünk minden alkalommal „meghalni” a színpadon, szívünket-lelkünket kitenni és beleadni mindent. Ez a dal egy jó lehetőség erre.”

A dal természetesen elhangzik majd a tavaszi és nyári turné összes állomásán. A következő dátumokon és helyszíneken találkozhatnak a Magorral az érdeklődők:
04.04. Hatvan, Ifjúsági Ház
04.10. Budapest, Barba Negra
04.17. Mindszent, Kulturális Központ
04.18. Verpelét, Művház
04.25. Szeged, Live Music Club
05. 15. Sopron, Bohémia Rockabilly Club
05.16. Keszthely, 512 Club
05.23. Jászberény, Szabadtéri színpad
05. 29. Dunaújváros, Kaptár 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky