3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. február 19.

A balkáni zene világsztárjai meghódítják a Müpát

Copyright:

Egyedülálló tamburamuzsikájával és tavaly megjelent Tamburocket című albumával a Söndörgő meghódította Európát. Lemezük októberben a világzenei rádiósok listájának első helyét is megszerezte, összesítésben – nyolcszázhuszonnégy jelöltből - az év harmadik legjobbja lett. A műfaj legjelentősebb magazinja, a Songlines éves értékelőjében olyan előadók mellett került be a legjobb tíz közé, mint Aziza Brahim, Robert Plant és a Kronos Quartet. Március elsején a Söndörgő a Balkán egyik legnépszerűbb előadójával, a Mostar Sevdah Reunionnal ad koncertet a Művészetek Palotájában.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az idén huszadik születésnapját ünneplő Söndörgő útját a Vujicsics Együtteshez kötődő családi szálak és a délszláv népzene iránti elragadtatás jelölte ki. Nagy népzenekutatók – elsősorban Bartók Béla és Vujicsics Tihamér – gyűjtéseit, és a napjainkban is fellelhető délszláv népzenei hagyományokat is tanulmányozták. Saját hangjukat egyedi megoldásokkal alakították ki. Tamburára épülő – de a fúvós és ütős hangszerekre, valamint a harmonikára is kiterjedő – hangszerelésükkel a Balkán legsűrűbb zenei rétegeit is hitelesen tudják megszólaltatni úgy, ahogyan az más együttesektől nem hallható. 2008-ban a macedón čoček királyával, Ferus Mustafovval készítettek koncertlemezt, 2010-es Lost Music of the Balkans című albumát pedig hatvan országban forgalmazta a Harmonia Mundi/World Village. Az átütő sikert azonban tavalyi, Tamburocket című albumuk hozta meg, amellyel többek között olyan rádiós sikert értek el, ami magyar világzenésznek még nem sikerült. „Világklasszis banda” – írta róluk a The Guardian, míg a The Evening Standard szerint ők „a világ egyik legötletesebb együttese… melegen ajánlott.” Nem véletlen tehát, hogy a Söndörgő ma az egyik legkeresettebb zenekar a világzenei színtéren. Európa olyan rangos fesztiváljain és koncerttermeiben játszanak, mint a brit WOMAD Festival, a londoni Queen Elizabeth Hall, a bécsi Konzerthaus, vagy éppen a szakma legfontosabb zenei vására, a Womex. Tavaly szeptemberben, a banda nyolc koncertből álló amerikai turnéja során felléptek többek között New Yorkban, Chicagóban és Albuquerque-ben is.

A Söndörgő vendégeként március elsején a Müpába érkező Mostar Sevdah Reunion zenéje, a török „sevdah” szóból eredő sevdalinka éppúgy nevezhető városi népzenének, mint bosnyák bluesnak, de a dzsessz és a folk-rock elemei sem idegenek tőle. A tizenhat éve működő együttes a Balkán egyik legrangosabb előadójává vált, többek közt a Tales from a Forgotten City című, kirívó sikerű albumával. A két legendás társaság közös fellépésével a Söndörgő jubileuma a balkáni zene ünnepévé is válik.

 

 

 

Söndörgő & Mostar Sevdah Reunion
2015. március 1. vasárnap 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky