3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2015. január 22. | govinda

Máris itt van Björk új lemeze!

Copyright:

A 2011-es Biophilia után megérkezett a Vulnicura, amelyet meglepetésre (vélhetően a lemez anyagának kiszivárgása miatt) a művésznő két hónappal az előre tervezett megjelenési dátum előtt bocsátott a  nyilvánosság rendelkezésére. 

Az új anyag egyelőre csak iTuneson elérhető, a fizikai hordozókon (CD-n és vinylen) az előre tervezett időpontban, vagyis márciusban lesz megvásárolható.  A Vulnicurán, amelyet szívszorongató albumként ír le az énekesnő, olyan előadók működtek közre, mint az Antony and the Johnsons vezetője, Antony Hegarty, a venezuelai DJ-producer Arca, vagy a The Haxan Cloak, Bobby Krlic szólóprojektje. Antonyval egyébként már többször szerepeltek együtt, leghíresebb kollaborációjuk a 2007-es Voltán szereplő The Dull Flame of Desire című dal. 


Björk a Facebook-oldalán jelentette be a korai megjelenés hírét, amelyhez megjegyzéseket is fűzött az album munkálataival és megszületésével kapcsolatban. „Egy év után rájöttem, hogy tulajdonképpen egy összetört szív történetét írtam meg. Eléggé meglepett, hogy mennyire alaposan dokumentáltam mindezt, az érzelmek időbeli alakulását: például 3 dal szól az elvárás előttről, 3 pedig az ezt követő időről, úgyhogy eldöntöttem, hogy megosztom őket ilyen formában. Eleinte azt gondoltam, ez túl öntömjénező lenne, de rájöttem, hogy így még univerzálisabbak lesznek. Ezek a dalok remélhetőleg mankóul szolgálnak majd másoknak, hogy megmutassák, mennyire biológiai természetű a folyamat: a seb és annak gyógyulása. Fizikailag és szellemileg. Egy makacs kis óra is hozzá tartozik. De van kiút.”

A Vulnicurán kilenc dal szerepel, és január 20-a óta elérhető az iTunes rendszerében.

Björk – Vulnicura (2015)

01 Stonemilker
02 Lionsong
03 History of Touches
04 Black Lake
05 Family
06 Notget
07 Atom Dance [ft. Antony]
08 Mouth Mantra
09 Quicksand

Forrás: Pitchfork

govinda

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky