3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. január 7.

Lordi: új lemezzel tér vissza a szörnyzenekar

Copyright:

Scare Force One című új lemezével, és megújult fizimiskával érkezik Budapestre február 24-én a Lordi. A Mr. Lordi által vezetett finn banda ezúttal a Barba Negra Music Clubban lesz látható, egyelőre még nem megnevezett vendégzenekarok koncertjét követően.

Legújabb lemezével a légierő és a légi utasszállítás világába kalauzol minket a Lordi. A zenekar főhőse, Mr. Lordi ezúttal az amerikai elnökök saját légiflottájára utaló nevű Scare Force One kapitányaként szerepel. Ez lett a címe az október 31-én megjelent új lemeznek is, mely az AFM kiadó gondozásában készült, és a finn zenekar hetedik stúdióalbuma. Digipack változatban jelent meg, de a gyűjtők dobozos, box set formában is beszerezhetik, vagy lecsaphatnak az 500 példányra limitált számú, narancssárga vinyl lemezek egyikére is.

Az albumhoz kapcsolódóan szeptemberben egy kislemez is megjelent, mely a Nailed by the Hammer of Frankenstein című dalt tartalmazza.  Az énekes-kapitány elmondása szerint az új felvételek a korábbinál kísérletezőbb oldalát mutatják a zenekarnak: „Összességében a hangzás is modernebb, és kipróbáltunk egy-két új zenei megoldást is. A Lordi legfontosabb építőelemei persze most sem hiányoznak, így nincs hiány dallamos fordulatokban sem.”

 

A stúdiómunkálatok után 2015-ben a turné következik, hiszen a Lordi rémisztő flottája készen áll a felszállásra: a gépet jól megtankolták, a biztonsági övek nem működnek, és az új lemezt hallgatva bő egy órás erős turbulenciára készülhetünk fel. A Tour Force One nevű turnéhoz kapcsolódóan a szörnymaskarák is megújulnak: Mr. Lordi személyesen tervezte meg és készítette el a zenészbrigád színpadi jelmezét. „Szerettem volna, ha a banda megjelenése egységesebbé, színben harmonikusabbá válik. A legnagyobb változáson talán a billentyűs Hella és a dobos Mana mentek át: mindketten fodrászhoz lettek küldve, ahol átestek egy jó kis hajfestésen, úgyhogy remekül néznek ki.”

A Lordi előző lemezétől eltérően a friss kiadvány Finnországban, a veterén producer, Mikko Karmila közreműködésével készült. „Szerettük volna, ha ez a lemez odahaza készül el, egy finn producer segítségével. Nagyon örültünk, hogy Mikko elvállalta a munkát, az albummal pedig elégedettek vagyunk, így nem bántuk meg a döntésünket.”

A finn szörnyzenekar február 24-én érkezik Budapestre, ahol vendégzenekarok kíséretében a Barba Negra Music Clubban lép majd fel.

a Livesounds bemutatja: Tour Force One
2015. február 24., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Lordi koncert + special guest
Belépő: elővételben 6500 Ft, a rendezvény napján 6900 Ft.
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen, továbbá a livesound.hu és barbanegra.hu weboldalakon.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky