3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. december 3.

Middlemist Red klipbemutató a Toldiban

Copyright:

Széles vásznon, a Toldi moziban látható először a Middlemist Red első klipje, mely a Multicoloured Drive-hoz forgott. A december 5-ei ősbemutatót különleges akusztikus mini koncert követi.

A neo-psych rock banda mozgalmas évet zárhat, meglépve számos olyan mérföldkövet, melyek fontos szerepet töltenek be egy zenekar életében. Februárban megnyerték az Index A Szám című alternatív dalversenyét, tavasszal a Deezer Young Guns nemzetközi versenyén nyerték el „a világ legígéretesebb zenekara” címet, idén nyáron felléphettek szinte az összes fontos hazai fesztiválon, novemberben pedig megjelent Supersonic Overdrive című első nagylemezük is, melyet teltházas közönség előtt mutattak be az A38-on. A rajongók nagy örömére pedig az „elsők” sorába hamarosan felsorakozik az első videoklip is.



A Multicoloured Drive a koncertre járó közönségnek már nem ismeretlen, a dalt ráadásul október óta a Petőfi Rádió is játssza, most pedig megszületett a dal képes újragondolása is. A  klipet Freund Ádám rendezte és Nagy Marcell fényképezte. A párosnak nem ez az első közös munkája, tavaly a Run Over Dogsnak készített videóért megnyerték az Origo, „az év legjobb klipje” kitüntetését is.

Helyszín: Toldi mozi, 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.
Időpont: 2014. december 5. 21:00

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky