3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. november 7.

3 hét múlva Budapesten a Beach Boys!

Copyright:

Közeleg a legendás amerikai banda első budapesti fellépésének időpontja, érdemes egy picit több figyelmet fordítanunk az 53 éve működő csapat karrierjére. Olyan címekkel és eredményekkel büszkélkedhetnek, mint a rockzene egyik legnagyobb hatású együttese, Amerika legjobb rockzenekara, a legtöbb lemezt eladott amerikai együttes. De a Beach Boys az egyik legrégebb óta működő amerikai együttes is.

Korai dalaikra elsősorban Chuck Berry gitárriffjei és a The Four Freshman vokálharmóniái voltak nagy hatással, azonban dalszerzői és hangszerelői képességeik villámgyorsan fejlődtek, zenéjük hamar innovatívvá vált, és szinte minden utánuk következő zenekarra hatással voltak. Pályafutásuk során 92 daluk került fel az amerikai slágerlistára, ebből 36 az élmezőnybe, ami több, mint bármely más zenekarnak a világon.



Az igazi slágergyártást 1963-ban kezdték a Surfin’ USA-vel, majd következett a Fun, Fun, Fun és az első nemzetközi listavezető dal, az I Get Around. Majd olyan klasszikussá vált dalokjöttek sorban, mint például a Help Me, Rhonda, a Californian Girls, Barbara Ann, Sloop John B, Good Vibrations, Rock And Roll Music és a legsikeresebb kislemezük, a Kokomo.



A Beach Boys még mindig átlagosan évi 150 koncertet ad, és most végre Budapesten is láthatjuk őket november 26-án a BudapestArénában!
Jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky