3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. október 17.

Kerekes Band lemezbemutató az A38-on!

Copyright:

2014. november 3-án jelenteti meg immáron ötödik lemezét a hazai világzene egyik legismertebb ötösfogata, a Kerekes Band. A kétszeres Fonogram-díjas zenekar, eddig csak stúdióalbumokkal jelentekezett, de Live at A38 címmel most egy klasszikus koncertalbumot adnak ki. A lemez felvételeit az A38 hajón adott koncertek anyagából válogatta össze az együttes, így természetesen szerepelnek rajta a zenekar legismertebb számai: a Csángó Boogie, az Ethno Funk és természetesen a Mr. Hungary is.

Ha valaki már járt Kerekes Band koncerten, az tudja, hogy egy igazi koncertzenekarról van szó, így a Live at A38 is egy sodrólendületű, erőteljes lemez, ami hűen tükrözi az élő koncertek energiáit.

A Live at A38 lemez bemutatója természetesen szintén a hajón lesz november 1-jén, amire egy sor meglepetéssel készülnek a zenekar tagjai. Vendégük lesz Mégötlövés a Belgából, FunkyD, egyenesen Olaszországból, aki saját Csángó Boogie feldolgozással lepte meg a zenekart, és különleges vizuáltechnikával is szeretnék meglepni a hajó közönségét.

A most megjelenő album egy hosszú együttműködés eredménye, hiszen a Kerekes Band 2006 óta tart koncerteket az A38 hajón. Az utóbbi nyolc évben ünnepeltek itt születésnapot, tartottak lemezbemutatót, klippremiert, és bebizonyították, hogy a betyárok a Duna vizén is betyárok.

Kerekes Band lemezbemutató koncert, vendég: Mégötlövés (Belga), FunkyD (IT), Iparkutya
2014. november 1., szombat 20h
A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: 1800 Ft, elővételben: 1500 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky