3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2014. október 16. | SZTR

Madonna furcsa ajándéka

Copyright:

Vajon miért adott az 56 éves popcsillag Madonna, egy csomag citromot és pár gyógyteát egy 19 éves fiúnak? A válasz nem is annyira meglepő, mint elsőre gondolnátok.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Madonna éppen új stúdióalbumának dalain dolgozik, ezúttal is vendégzenészekkel, énekesekkel, csakúgy mint legutóbbi lemezénél. Egyik dalához a 19 éves énekes/dalszerzőt, MNEK-t kérte fel, aki persze örömmel elfogadta a meghívást, és ahogy elmesélte, a közös munka mellett sok jó tanácsot is kapott a szupersztártól. Leginkább azzal kapcsolatban, hogyan védheti meg hangszálait:

„Ő nagyon menő. Olyan kedves és anyáskodó. Adott nekem egy csomag citromot és pár torokgyógyító teát. Igazán lenyűgöző.”

Aki esetleg nem ismeri MNEK nevét, az ne lepődjön meg a mostani kooperáción: a még csak 19 éves gyereket már jelölték Grammy-díjra, producerként, dalszerzőként már olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Kylie Minogue, Rudimetal, Duke Dumont vagy a Gordon City.

Ami pedig az új Madonna albumot illeti, nem valószínű, hogy tele lesz balladákkal, hiszen MNEK mellett szerepet kap még Avicii és Diplo is. Érdeklődve várjuk, mit fog eredményezni ez a többgenerációs produkció.

 

Forrás: Bang Showbiz

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky