3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. október 1.

Videoklippel jelentkezik a Special Providence

Copyright:

Northern Lights című, vadonatúj dalához forgatott videoklipet a SuperSize Recording stúdióban a Special Providence. A szám rajta lesz a progresszív jazzmetal négyes december 1-én megjelenő lemezén.

„A Northern Lights az első olyan dalunk, amit az új billentyűsünk, Kaltenecker Zsolt hozott le a próbára” – mondta a Special Sprovidence dobosa. „Benyitott vele, és azonnal padlót fogtunk tőle.” Ez a dal is rajta lesz a Special Providence december 1-én megjelenő albumán. Bár december előtt is megjelenhetne már itthon, a nagy nemzetközi érdeklődésre való tekintettel, egy időben, külföldi promóció kíséretében jelenik meg a határon túl és Magyarországon. Addig is ősszel egy 4 állomásos olasz turnén vesz részt a Special Providence, továbbá visszatérnek Csehországba is koncertezni.



A csapat napjainkra a modern instrumentális műfaj egyik legkiemelkedőbb zenekara lett, világszerte egyre komolyabb elismeréseket kap. Zenéjük több műfajból merít, forrásaiként a fúziós jazz, jazzrock, progresszív rock/metal és elektronikus zenék és életérzések szolgálnak. Fellépői voltak számtalan neves hazai és külföldi fesztiválnak és klubnak. Koncerteztek Japánban, Angliában, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Szlovákiában, Szerbiában és Romániában, de már Dél-Amerikában is.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky